Nem véletlen, hogy számos gyógyszer mellékletében olvasható az a kitétel, miszerint a terméket száraz, hűvös, fénytől védett helyen kell tartani. A forróság ugyanis alaposan megváltoztathatja tulajdonságaikat.
„A gyógyszerek nagy részét optimálisan szobahőn kell tárolni, mert az ettől eltérő hőmérsékleten a szer hatóanyaga vagy a segédanyagai is bomlásnak indulhatnak, és egyrészt veszíthetnek a hatáserősségükből, másrészt pedig akár káros bomlástermékek is keletkezhetnek"
– figyelmeztetett az InfoRádióban Kozma Ákos doktor.
Az orvos ezért azt ajánlja, hogy a nyári utazások, nyaralások során különösen figyeljünk a gyógyszereink szállítására, tárolására.
Lehetőség szerint arra kell törekedni, hogy ezeket a gyógyszereket ne tegyük ki nagyobb hőingadozásnak, azaz autós, buszos utazáskor a gyógyszereket tartalmazó csomagokat ne a csomagtartóban szállítsuk, hanem inkább egy külön kis táskában az utastérben, ott is lehetőleg napfénytől védett, száraz helyen.
Ha hosszabb időre megállunk pihenni, akkor se hagyjuk a gyógyszereket az autóban, buszban, hanem vigyük magunkkal, és lehetőleg árnyékos helyen tároljuk.
A hűtőben tárolandó gyógyszereknél még szigorúbbak a követelmények, ezeket lehetőleg hűtőtáskában kell szállítani.
Amennyiben egy gyógyszer halmazállapotában vagy színében bármilyen változást észlelünk, akkor inkább kerüljük a bevételét – tanácsolja a szakember.