Az iráni állami média vasárnap kora reggel megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah Irán legfőbb vezetőjét irodájában ölték meg az izraeli-amerikai Irán elleni támadások során, miután korábban az amerikai elnök és az izraeli kormányfő is beszámoltak a meggyilkolásáról. Negyven napos gyászt hirdettek a régóta hivatalban lévő iráni vezető emlékére – közölte az Al Jazeera.
Az ajatollah repeszek okozta sebekkel tarkított holttestét a romok alól emelték ki, miután egy a rezsim megdöntésére irányuló nappali bombatámadás lerombolta teheráni épületét.
– számolt be róla a The Telegraph.
Izrael és az Egyesült Államok 12 óra leforgása alatt 900 csapást mért katonai bázisokra, nukleáris létesítményekre és kormányzati épületekre Irán-szerte F-35-ösökkel, F-22-esekkel és – most először – egyirányú támadó drónokkal.
Hamenei halálának bejelentésekor az amerikai elnök azt mondta, hogy a rezsim katonai, biztonsági és rendőri erőinek számos tagja kész letenni a fegyvert és meghódolni az Egyesült Államoknak.
„Hamenei, a történelem egyik leggonoszabb embere, halott”
– írta Trump a Truth Socialon. „Ez a legnagyobb esély az iráni nép számára, hogy visszaszerezze hazáját.”
Izrael hatalmas erejű csapása Hamenei lakóhelyén – ahol feltételezések szerint a rezsim több vezetője találkozott szombaton – volt a nyitánya a várhatóan több napos támadásnak .
Irán szombat este válaszul rakétákat és drónokat lőtt ki amerikai bázisokra és civil célpontokra öt szomszédos Perzsa-öböl menti államban, és „legyőztes” megtorlást ígért.
Iráni rakéták csapódtak be Izrael Vaskupolájába és Tel-Avivban, egy nő életét vesztette és húsz másikat megsebesített.