Az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végzett a gyrost árusító büfékben és éttermekben a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal közösen. A szakemberek 350 vendéglátóegységet ellenőriztek, 85 esetben indítottak eljárást, valamint több mint 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot eddig, azonban több eljárás még folyamatban van - számoltak be a fogyasztóvédők.

 Az országos vizsgálatot a korábbi negatív ellenőrzési tapasztalatok alapján rendelték el. A mostani vizsgálat sem hozott szebb eredményeket.

  • Súlyos higiéniai szabálytalanságok miatt 25 vendéglátóhely működését ideiglenesen fel kellett függeszteni. Ezeknél az egységeknél többek között túlzott zsúfoltságot, valamint erősen szennyezett hűtő- és munkafelületeket találtak.
  • A fogyasztók tájékoztatása sem mindenhol felelt meg az előírásoknak: a vizsgált létesítmények 17 százalékában nem tüntették fel megfelelően az allergéneket.
  • Összesen 197 tételt, mintegy 1300 kilogramm élelmiszert nyomonkövethetetlenség, jelölési hiba, lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idő miatt vontak ki a forgalomból.

 A leggyakrabban előforduló problémák (az esetek 35 százalékában) a higiéniai előírások nem megfelelő betartásából adódtak. Tipikus hiányosság volt, hogy nem biztosítottak megfelelő kézmosási lehetőséget; hiányzott a kézfertőtlenítő. Gyakran előfordult az is, hogy az egységek nem rendelkeztek külön előkészítő helyiséggel, vagy annak mérete nem volt elegendő a biztonságos munkavégzéshez. Ennek ellenére sok helyen saját nyársat készítettek, illetve tisztítatlan zöldségeket használtak fel. Mindez ahhoz vezetett, hogy az eszközök keveredtek a nyers húsok és a kész ételek előkészítése során. Több esetben a fertőtlenítő hatású mosogatószer sem állt rendelkezésre.

A dolgozók 24 százaléka nem rendelkezett érvényes egészségügyi könyvvel, az alapanyagok és a készételek nyomonkövetése pedig az ellenőrzött egységek 15 százalékában nem volt biztosított.

A higiéniai hiányosságok komoly egészségügyi veszélyeket hordoznak, a nem nyomonkövethető alapanyagok pedig ellehetetlenítik a gyors reagálást egy esetleges élelmiszerbiztonsági probléma esetén. Ezért az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ellenőrzései a jövőben is folyamatosak lesznek - hívták fel a figyelmet a fogyasztóvédők.