Egyre erősödik az Arktisz geopolitikai jelentősége annak fényében, hogy növekszik a világ ritkaföldfém nyersanyag-szükséglete, Grönland pedig rengeteg fontos kincs - nemesfém, drágakő, ritkaföldfém, urán - lelőhelye. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok, Kanada és Oroszország egymással versenyve igyekszik befolyást szerezni a régióban.
A nagyhatalmak éleződő küzdelmében a klímaváltozás is mind komolyabb szerepet játszik: a a sarkvidéki jégpáncél olvadásával ugyanis már nem látják teljesen reménytelennek a földben rejlő kincsek kitermelését
- mutat rá összeállításában a CNBC.
A portál ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy Donald Trump amerikai elnök többször is hangsúlyozta már Grönland fontosságát, és gazdasági, valamint nemzetbiztonsági okokból „ abszolút szükségesnek ” nevezte a sziget amerikai tulajdonjogát.
Eközben Kanada is arra törekedett az elmúlt időszakban, hogy fokozza az északi-sarkvidéki beruházásait,
Oroszország pedig, amely kiterjedt sarkvidék menti területekkel rendelkezik, régóta stratégiai prioritásként tekint a régióra. Vlagyimir Putyin elnök éppen ezen a héten jelentette be egy új, nukleáris meghajtású jégtörő hajó építését, amely az északi-sarki vizeken közlekedik majd, mondván, hogy „fontos következetesen megerősíteni Oroszország pozícióját” a régióban.
„Az Arktiszra a nagyhatalmak nyersanyagforrásként tekintenek, nemcsak az olaj és a gáz, hanem az itt található más stratégiai anyagok, például ritkaföldfémek, drágakő és urán miatt” – mondta el Marc Lanteigne, a tromsøi Norvég Arktiszi Egyetem docense a CNBC-nek. Hozzátette, problémát eddig csak az jelentett számukra, hogy egészen a közelmúltig teljesen lehetetlennek tartották az ottani ásványkincsek kitermelését.
„De a klímaváltozás és az Északi-sarki tengeren való hajózás bővülő lehetősége miatt Grönlandra mindinkább úgy néznek, mint olyan potenciális alternatív forrásra, amellyel megtörhetik Kína ásványkincs-dominanciáját” - mutatott rá a szakember.
Ezt a lehetőséget támasztja alá a brit Leeds-i Egyetem kutatói által tavaly publikált műholdfelvételek átfogó elemzése is, amely kimutatta, hogy az autonóm dán terület jégtakarójának és gleccsereinek egyes részeit már vizes élőhelyek, cserjések és kopár sziklák váltották fel.
A bányászati vállalatok számára a jelentős jégolvadás akaratlanul is hozzáférhetőbbé tette a sziget stratégiai ásványkincseit. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a befektetői érdeklődés Grönland iránt.