Ha egy komolyabb terméket megvásárolunk, ahhoz mindenképpen valamiféle garancia kapcsolódik. Ez arra kötelezi az eladót, hogy helytálljon az általa eladott termék hibájáért a jogszabályban meghatározott idő alatt. Ez az időtartam tartós fogyasztási cikkeknél a 10 ezer forintot elérő, de 250 ezer forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, 250 ezer forint eladási ár felett pedig három év. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek például a háztartási készülékek, a gázkészülékek, a számítógépek, a laptopok, a fényképezőgépek vagy éppen a mobiltelefonok.
A Pest Vármegyei Főügyészség számos vállalkozásnál ellenőrizte a termékek garanciaidejét, és több esetben is azt tapasztalta, hogy
a kötelező jótállás alá eső tartós fogyasztási cikkeknél a jótállási időt a cégek nem a jogszabályok szerint határozták meg, hanem rövidebb időtartamban.
Ez pedig megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül. A fogyasztó ugyanis tévesen azt feltételezheti, hogy a jótállási idő már letelt, és emiatt nem él azon jogával, hogy a terméket kicseréltesse vagy megjavíttassa.
Az ügyészség a peres eljárások elkerülése és a jogsértések mielőbbi megszüntetése érdekében felhívta az érintett vállalkozásokat arra, hogy módosítsák a jótállásra vonatkozó tájékoztatásaikat a hatályos jogszabályoknak megfelelően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet