Többpontos javaslatcsomagot terjesztett a Fővárosi Közgyűlés elé Karácsony Gergely a Sziget Fesztivál megmentésére. A főpolgármester elképzeléseit a Facebook-oldalán is ismertette.
Amennyiben indítványait elfogadják, a Sziget Fesztivált jövőre is megrendezhetik, a fővárosi bevételek megmaradnak, a budapesti fiatalok pedig féláron juthatnak fesztivál-bérlethez.
Karácsony Gergely szerint az eddigi közterület-használati hatósági szerződés felmondása után olyan új megállapodást kell kötni a Szigettel, hogy a fővárosiakat ne érje veszteség a futamidő egészét tekintve. Ennek érdekében javasolja, hogy
- a közterület-használatról szóló hatósági szerződés tíz évre szóljon,
- a közterület-használat díját az első három évben az eddigi 66 százalékos kedvezmény helyett 90 kedvezménnyel határozzák meg, amelyből levonható a budapestieknek biztosított bérletkedvezmény összege,
- a negyedik évétől kezdődően minimálisan az eddigi szerződés szerinti díj inflációval indexált összege legyen a közterület-használati díj, azzal, hogy amennyiben az átlagos napi látogatószám meghaladja a rentábilis működéshez szükséges, 2019-es szintet, az első három évben az eddigi szerződéshez képest adott kedvezményt a hátralevő hét év alatt utólag fizesse meg a Sziget,
- a hetibérlet a budapesti fiatalok számára – a visszaéléseket kizáró garanciák biztosítása mellett – féláron legyen megvásárolható,
- alakítsanak ki olyan kereskedelmi együttműködést a Főváros és a Sziget Fesztivál között, hogy az többletbevételt eredményezzen minden érintett számára.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a Sziget Fesztivál érték, az Budapest számára, és a nemzetgazdaságnak is.
"A szövegelés már kevés, a cselekvés ideje van, már szerdán, a Fővárosi Közgyűlésen" - fűzte hozzá Karácsony Gergely.