Kiemelt ellenőrzést indított a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal közösen a sérülékeny fogyasztói csoportoknak, vagyis a gyermekeknek és időseknek gyógyulást kínáló megtévesztő termékek és szolgáltatások ügyében.
A razzia érinti az időseknek szóló, egészségügyi szolgáltatásnak álcázott kezeléseket, valamint a fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is
- jelentette be a fogyasztóvédelmi hatóság.
Hangsúlyozták, hogy a sérülékeny fogyasztók védelme a fogyasztóvédelem egyik kiemelt célja, figyelemmel arra, hogy az őket érintő kereskedelmi gyakorlatok különösen megtévesztőek lehetnek, visszaélve az érintettek kiszolgáltatott helyzetével. Bár már korábban is vizsgáltak ilyen megtévesztő gyógyhatást ígérő termékeket, ugyanakkor – különösen az online térben – továbbra is számtalan olyan cikk elérhető, amelyek azonnali gyógyulást ígérnek, legyen szó ásványkarkötőkről vagy akár különféle „gyógygombás” teákról.
A termékeken felül ugyancsak megtévesztő módon hirdetnek különféle kezeléseket, így például agyhullámok vizsgálatával megállapított általános állapotfelmérést, vagy akár pár ezer forintos kuponért igénybe vehető teljes egészségi vizsgálatot. A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint
ezeket a kezeléseket általában szakképzettséggel nem rendelkező személyek végzik, akik a lesújtó eredményt hozó állapotfelmérést követően gyógyhatású termékek megvételére is igyekeznek rábírni az elsősorban időskorú személyeket.
A megtévesztés az anyagi káron felül súlyos egészségügyi következménnyel is járhat, hiszen az adott esetben valóban beteg fogyasztó elmulasztja a szükséges orvosi kezelés igénybevételét, bízva a gyors eredményt ígérő, olcsó, de tényleges gyógyhatással nem rendelkező termékekben.
Gyakoriak azok az esetek is, amikor valamely közismert személy, például orvosok képmását felhasználva reklámoznak bizonyos árucikkeket, bizalmat keltve a megtévesztett vásárlóban.
Az ellenőrzések kiterjednek a gyógyulást ígérő ásványkarkötőkre, az agyhullámok vizsgálatával megállapított általános állapotfelmérésekre, valamint különféle „gyógygombás” teákra is.
A hatóság munkatársai vizsgálják továbbá az egészségügyi javulást érintő termékeket, az egészségügyi szolgáltatásnak álcázott „kezeléseket” és gyógyhatást ígérő termékeket, így például diétás étrend-kiegészítőket és potencia-növelő szereket is. Ugyancsak ellenőrzik a fogyatékkal élő, sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is, többek között az autizmust gyógyító C-peptideket, CBD-olajokat vagy az ADHD gyógyításával kecsegtető gumicukrokat.