Ugyan a flipper ősét már az 1789-es forradalom előtt kitalálták Franciaországban, igazi népszerűségre azonban az 1929-es nagy gazdasági világválság után tett szert az Egyesült Államokban. A mechanikus gépeknek egyrészt jót tett az ipari fejlődés, egyre több volt az izgalom a játéktéren, legyen szó fény- vagy hanghatásokról, illetve egy olcsó szórakozási formának számított, ami tömegeknek okozott örömet. A harmincas évek végére pont ez rémísztette meg New York polgármesterét, így az aprópénzzel működő eszköz is az illegális szerencsejátékokat tiltó törvény hatálya alá került, sok gépet kalapáccsal zúztak szét, másokat egyszerűen bedobtak a Hudson folyóba.
A szesztilalom idején történő alkoholfogyasztáshoz hasonlóan flipperezni is csupán rejtett szobákban lehetett, később már más városokban, például a flippergyártás központjában, Chicagóban vagy Los Angelesben is. (Azért jegyezzük itt meg, hogy ez nem volt az egész USA-ra kiterjedő szabályozás, így a flippergyártók 1955 és 1970 között több bevételt termeltek, mint az amerikai filmipar.) Közel négy évtizedig tartott a tiltás, mely alatt a maffia vette kézbe a flippergyártást New Yorkban, 1976-ban azonban a bíróság előtt bebizonyította egy újságíró – aki előre felvázolta a játéka menetét az ítélőszéknek -, hogy a flipperben kevésbé a szerencse, inkább az ügyesség számít.
A nyolcvanas évek elejéig tartott így a második aranykora a flipperezésnek, ott voltak a gépek mindenhol a vendéglátóegységektől a játéktermekig, utóbbiak népszerűsége a nyolcvanas évek videójátékai miatt azonban hanyatlásnak indult, ezzel együtt pedig a flipper iránti érdeklődés is visszaesett. A Williams Electronic Games 1980-ban még 50 ezer flippergépet gyártott, de három évvel később már csak 2300-at, a kereslet egyszerűen eltűnt.
A kilencvenes években aztán újra felélénkült a piac, amikor az 1991-es Addams Family által ihletett flippergép váratlan sikert aratott — ez a mai napig a legtöbbet eladott, kereskedelmi forgalomba került flippergép 20 ezer darabos példányszámmal.
Ez a váratlan fellendülés arra ösztönözte a cégeket, hogy növeljék a gyártási kapacitást, ami végül túlkínálathoz vezetett, a piac bedőlt. Az elmúlt évtizedekben ismét egy felfutás figyelhető meg, még ha más is a volumen. Mindenképpen figyelemreméltó azonban, hogy 2020-ban több aktív flippergyártó volt, mint 2010-ben. A mai gépeket általában 2000 darabos vagy kisebb szériákban gyártják, mivel a legtöbb új gép rögtön gyűjtőkhöz kerül. És minél ritkább egy gép, annál drágábban lehet eladni – ami egyáltalán nem mindegy egy olyan termék esetében, amelynek a fejlesztési költsége 2 millió dollár körül van.
A gyűjtők elkapkodják a klasszikus játékgépeket
A Town&Country társasági magazin minap publikált, témáról szóló cikkében megszólal Jack Guarnieri, a 2011-ben alapított Jersey Jack flippergyártó cég tulajdonos-ügyvezetője is, aki a tilalom feloldása után kezdett el gépeket javítani. (A flippergyűjtés árnyoldala, hogy a gépek rengetegféleképpen elromolhatnak, nem egyszerű a karbantartásuk, a bennük lévő sokszáz méternyi vezetékkel csak az boldogul, aki ért hozzá.) Guarnieri hamarosan elkezdett gépeket vásárolni, amelyeket pizzériákba és mosodákba helyezett ki, majd meglátta az igényt, hogy egyre többen akarnak immár otthonra is flippert, és hajlandók is érte egy Rolex árát kifizetni.
Egy flipper azonban akkor lesz igazán nagy siker, ha jó a sztorija, a golyók kb. mindegyiken hasonló útvonalat járnak be. Így közismert mozifilmek jogait akarta megszerezni, többezer kilométert utazott Las Vegas-i kiállításokra, és online is zaklatta a filmstúdiók vezetőit. „A licensz történetet és ismert elemeket ad, nemzetközi népszerűséget hoz.” Első saját tervezésű gépe a Judy Garland-féle Óz, a csodák csodája volt, amit a Keresztapa és a Karib-tenger kalózai tematikás követett többek közt. Egy gép náluk átlagosan 12 ezer dollárba kerül, de máshol is olyan 8-10 ezer dollár a beugróár egy jobb gépet illetően.
A legújabb Harry Potter-gép gyűjtői kiadása 15 ezer dollár, a jogot egy évtizedbe került megszerezni a Warner Brostól, de megérte, mert eddig ez a legnagyobb sikere a cégnek ebben a top kategóriában.
A többi vezető gyártóhoz hasonlóan a Jersey Jack is több árszinten kínálja termékeit a vásárlóinak, akik közül többen is rajta vannak a Fortune magazin listáján, mint a világ 100 legfontosabb cégének vezérigazgatói. Róluk a cégvezető többet nem akar elárulni, annál szívesebben beszél viszont a több mint ötezer példányban eladott Guns N’ Roses-tematikájú gépről, amelyen miniatűr Slash-kalap, továbbá interaktív dobverők és cintányérok is találhatók, valamint az együttes zenéjéhez szinkronizálták a fényeket is. Guarnieri szemében ugyanis ezek a 160 kilós gépek inkább „játszható műalkotások”, semmint nosztalgikus játékszerek.
Flippert nem érdemes szenvedély nélkül gyűjteni
A mechanikus flippergépek szépségét és leleményességét semmilyen technológia vagy digitális eszköz nem képes visszaadni, a tehetős vásárlók azt a hangulatot, érzést és élményt keresik, amit csakis ezek a műalkotások tudnak nyújtani. Két fontos vásárlói csoportra bonthatjuk azokat, akik úgy döntenek, hogy szívesen kifizetnek alsó hangon 3-4 millió forintot egy gépért, majd egy következőért és így tovább.
- A 30-50 éves korcsoport beleszeretett a flipperezésbe a 70-es, 80-as vagy a 90-es években, számukra egy otthoni gép a fiatalság újraélését jelentheti.
- A new millennials generációsokat pedig a precíz kidolgozáson túl a kézzel fogható játékélmény vonzza, ami éles ellentétben áll a képernyő pöckölgetésével, amihez hozzászoktak.
A gyűjtők kifinomult szemmel választanak, fontos számukra a minőség, a ritkaság és az innováció is. Szeretik a látványos dizájnnal párosuló népszerű franchise-okat, amilyen a James Bond, a Jurassic Park vagy a Toy Story, és kifejezetten nagy sikerük van a bonyolult játéktábláknak és az olyan extráknak, mint a többgolyós játék vagy az interaktív figurák. Azaz minél nagyobb a káosz a pályán, annál jobb. És mivel egy drága flipperre immár invesztíciós eszközként is lehet tekinteni, így a ritkaság kulcsfontosságú tényező. A limitált szériák vagy a régi klasszikusok komolyabb árat is elérhetnek egy aukción, amit az is biztosít, hogy a flipperiparban rendkívül ritka az, hogy régi gépeket újra kiadnak, így attól nem kell nagyon tartani, hogy esetleg devalválódik egy széria.
A világon az eddig legdrágábban eladott flipper egy 1964-ben gyártott gép, amelyet 2008-ban alakított át grafikáival William T. Wiley képzőművész, a Punball: Only One Earth című, működő alkotás végül 42 millió forintért ment el egy jótékonysági árverésen, de szakértők felhívták a figyelmet rá, hogy a kiugró ár valójában a karitatív célnak köszönhető.
Összehasonlításképp a világ jelenlegi második legdrágábban elárverezett flippere a neves Stern Pinball gyártó kollaborációja a Supreme divatcéggel. Hiába álltak össze egy, a fiatalok körében is népszerű, menő világmárkával, és árverezte el a nemzetközi Christie’s aukciósház a fentebbihez hasonlóan ugyancsak 2019-ben, alig haladták meg a 10 millió forintos leütési árat. Kijelenthető így, hogy egyelőre nem ez az évszázad biznisze és befektetése se, de értékvesztéssel sem kell kalkulálni.
A szerző luxusszakértő, az Index munkatársa.