Egy új kutatás szerint nincs biztonságos mennyiség a feldolgozott húsokból. Egy új tanulmány szerint már egyetlen közepes méretű hot dog elfogyasztása összefüggésbe hozható a vastagbélrák és a 2-es típusú cukorbetegség fokozott kockázatával – írta a CNN. A táplálkozási szakértők egy új tanulmányban a cukrozott italok és a transzzsírsavak fogyasztásából eredő fokozott kockázatokat is megfigyelték.
A Nature Medicine folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutatók több mint 60 korábbi mérés adatait elemezték, és azokból kiderült, hogy
azoknál az embereknél, akik napi mindössze egy hot dogot ettek a feldolgozott húsok közül, 11 százalékkal nagyobb volt a 2-es típusú cukorbetegség, és 7 százalékkal a vastagbélrák kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem ettek ilyet.
Naponta mintegy 350 ml-es üdítőital elfogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának 8 százalékos, az ischaemiás szívbetegség kockázatának pedig 2 százalékos növekedését okozza.
A legjobb elkerülni vagy minimalizálni a feldolgozott húsok, a cukrozott italok és az iparilag előállított transzzsírsavak rendszeres fogyasztását – mondta Dr. Nita Forouhi, a Cambridge-i Egyetem táplálkozási epidemiológiai tanszékének vezetője, aki szerint a kockázat a fogyasztás növekedésével együtt nőtt, a feldolgozott húsfogyasztás esetében pedig az adatok azt mutatták, hogy nincs „biztonságos mennyiség”.
Miért kapcsolódnak a húsok, italok és zsírok a betegségekhez?
Sok oka lehet annak, hogy az ilyen ételek miért hozhatók összefüggésbe az egészségügyi problémákkal.
- A feldolgozott húsok – mint például a kolbász, a szalonna, a szalámi és a hamburgerek – fokozhatják a szervezetben meglévő gyulladást, ami nagy szerepet játszik számos krónikus betegségben. A feldolgozott húsokat gyakran nitrittel is kezelik, amely a gyomorban rákkeltő nitrozaminokká alakul.
- A cukros italok problémája a nagy mennyiségű cukor fogyasztása. Ez nemcsak súlygyarapodást okozhat, hanem befolyásolja az anyagcsere-folyamatokat is, amelyek befolyásolják a szívbetegségek és a cukorbetegség kockázatát.
- A transzzsírsavak csökkentik a jó koleszterin szintjét és növelik a rosszét, ez pedig növeli a plakkok felhalmozódásának kockázatát az artériákban és a szívbetegségekben.
Több egészségügyi állapot, köztük a rák kialakulása az ultrafeldolgozott élelmiszerekhez köthető.
Azok az emberek, akik nagyobb mennyiségben fogyasztanak feldolgozott húsokat, cukrozott italokat és transzzsírokat, gyakran nagyobb kockázatnak vannak kitéve a betegségekkel kapcslatban, ugyanis általában náluk még nagy szerepe van még a dohányzásnak, a testmozgás hiányának, és olyan társadalmi tényezőknek, mint például az iskolázottság hiánya, az alacsony jövedelem, de a krónikus stressz és az egészségügyi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés is. Ezek egymással kölcsönhatásban vannak.
Bár az adatok nem állítják, hogy ezen ételek és italok fogyasztásának csökkentése alacsonyabb kockázatot jelent a betegségek kialakulására, de arra utalnak, hogy a csökkentés jó irány lehet. Az ésszerű megközelítés a változatos és kiegyensúlyozott étrend követése, amely kerüli a túlzásokat.
A jó étrend arról szól, hogy jó tápanyagokat fogyasszunk. Az olyan általános étkezési szokások, amelyek magukban foglalják a gyümölcsök és zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonák, a hüvelyesek, a diófélék és az erjesztett tejtermékek, például a joghurt nagyobb fogyasztását, jót tesznek az egészségnek és a hosszú életnek.
Belefullad és belepusztul Európa a szemétkajába
A magyarok még épphogy kékek, de a britek már bevörösödtek. A túlságosan feldolgozott élelmiszerek, vagyis az ultrafeldolgozott ételek a legfrissebb kutatások szerint kiemelten károsítják az egészséget. Itt írtunk egy korábbi tanulmányról >>>