Még tavasszal írta ki a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelynek eredményeit hétfőn teszik közzé – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Gyopáros Alpár ismertette, hogy

összesen 1918 település több mint 2300 vállalkozása több mint 3300 kisboltot üzemeltet, amelyre támogatást kapnak működésükhöz.

Egyenként maximum 3 millió forintra pályázhattak, és a zömük ki is használta ezt a lehetőséget – tette hozzá.

A kormányzat eredetileg 4 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg a pályázatot, azonban az érdeklődők összesen 10 milliárd forintot igényeltek. Ezért a nyár végén a kormány úgy döntött, hogy kipótolja ezt az összeget, így összesen közel 10 milliárd forint jut a nyerteseknek.