Októberben Hollandia, hogy megfeleljen Washington kínai chipekkel szembeni szankciós politikájának, drasztikus lépéshez folyamodott. Egy háborús vészhelyzeti törvény felhasználásával, melyet eredetileg a kenyér és üzemanyag ellátás biztosítására találtak ki, átvette az irányítást a kínai tulajdonban lévő, de Hollandiában termelő Nexperia felett, és kiszorította annak kínai vezetését a cég működéséből.

„Ezt egyébként kompenzáció nélküli államosításnak hívják, és meglehetősen nyomasztó precedenst jelent a külföldi beruházók számára”

Kapcsolódó

– magyarázta az elemző. Láthatóan a holland kormány nem is számolt azzal a – valójában nem túl meglepő – következménnyel, hogy a felháborodott Peking megtorlásul szintén szankciós listára tette a vállalatot, ami ettől azonnal működésképtelenné vált. A feszült helyzetben rendkívüli európai és kínai nyomás hatására a holland kormány végül kapitulált, amit lehetővé tett az időközben létrejött Trump–Xi kereskedelmi tűzszünet is. A közvetlen chiphiány veszélye ezzel elmúlt, de Tatár szerint ez az eset ismét rávilágított az európai chip-kiszolgáltatottság drámai mértékére.

43 milliárd euró a süllyesztőben: a European Chips Act kudarca

Az EU már 2021-ben beharangozta, hogy nagyszabású programot indít az európai chipgyártás hanyatlásának visszafordítására, a „világ élvonalába tartozó" és „stratégiai autonómiát” biztosító chip ipar felépítésére.

Tatár Mihály felidézte: a Covid-járvány utáni átmeneti chiphiány alatt kiderült az importfüggés mértéke, hiszen 2000-ben még a világ minden negyedik chipjét az EU-ban gyártották, a Covid idejére ez az arány viszont alig 10 százalékra zuhant. 2023-ban el is indult a 43 milliárd euró mozgósítását ígérő European Chips Act, ami azonban – ahogy a fentiekből is nyilvánvaló – teljes kudarcot vallott.

„Egy ipari kultúra – mint a chipfejlesztés- és gyártás – nem sajtótájékoztatókon születik: annak kritikus előfeltételei vannak”

– hangsúlyozta. Ilyen feltétel többek között a kiszámítható és alacsony energiaárak, hiszen a chipgyártás rendkívül energiaintenzív: a tajvani TSMC új üzeme például 2,5 gigawattot igényel, ez több, mint a Paks négy blokkjának együttes teljesítménye. De ide tartozik a specialista szakemberek megléte és a támogató jogi környezet is.

Magdeburg: amikor az Intel is feladta

Az EU-ban kevés az ilyen specialista szakember – a mérnökoktatás egy évtizede szinte csak a zöldátállásra koncentrál –, és a szürreális mértékű túlszabályozás miatt átlagosan 7-10 év egy új gyár engedélyezési ideje, miközben ez az Egyesült Államokban most 1-2 év – sorolta a problémákat Tatár.

A kudarc egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor az amerikai chipgyártó óriás Intel visszamondta a német kormány által egyébként bőkezűen támogatott magdeburgi gyár felépítését is

– emelte ki. Ez önmagában egy 30 milliárd eurós beruházás lett volna. Így jutottunk el 2025-be, amikor Brüsszel ismét megállapította, hogy „túlságosan függünk a kínai chipektől”.

Ritkaföldfémek: déjà vu 2011-ből

Az EU a napokban nagy fanfárral meghirdette a RESourceEU programot, mint ami biztosítja az európai „függetlenséget”. Arra azonban már kevesen emlékeznek, hogy 2011-ben az EU már egyszer bejelentette a Kritikus Ásványkincs Listáját és az ezzel kapcsolatos akciótervét a kínai importfüggés csökkentésére – emlékeztetett Tatár.

„Mondanunk sem kell, a függés azóta csak növekedett: mostanra Kína szállítja például az európai ritkaföldfém mágnes szükségletének több, mint 90 százalékát”

– tette hozzá. Természetesen ez sem véletlen: szemben a Brüsszel által sugallt képpel, ahol egy iparág „egy gombnyomással beindítható”, a ritkaföldfémek, kritikus ásványok kitermelése és finomítása valójában nem is önálló iparág, hanem különféle nehézipari ágazatok (bányászat, fémipar, vegyipar) specializált melléktermékei.

„Például egyetlen gramm gallium előállítása 50 tonna bauxittermelést feltételez, rendkívül magas – és árérzékeny – energiafelhasználás mellett”

– magyarázta. Európa jelenleg nulla gramm galliumot termel, és az csak egyetlen ritkaföldfém a sok közül. Azonban a szakértő szerint éppen ezek az ágazatok omlottak mostanra össze az EU-ban.

Klímapolitika kontra nehézipar

A vezető elemző szerint az európai klímapolitika, „azaz a mesterségesen megdrágított energia és a folyamatosan szélesedő kibocsátási büntetések szabályosan kiűzték ezeket az iparágakat a kontinensről". 
Ráadásul az ipari alapoktól függetlenül, az európai szabályozási dzsungel és a környezetvédelmi lobbi eleve ellehetetlenítik a kitermelést: Svédországtól Franciaországig, szélmalomharc volt megnyitni vagy bővíteni egy bányát a 2000-es évek vége óta.

Itt is kritikus továbbá a chipeknél már említett szakemberhiány: több ezer speciális tudású mérnökre lenne szükség, és még ha képeznénk is ilyeneket, még be kellene hozni Kína 20 éves előnyét a finomítási technológiában – magyarázta Tatár.

Import diverzifikáció: a megvalósíthatatlan B terv

Innen nézve érthető, hogy a mostani EU-terv miért hangsúlyozza annyira az import diverzifikációjának fontosságát a hazai kitermelés növelése mellett – jegyezte meg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője.

„Belátható időn belül ugyanis nem lesz érdemi európai kitermelés, végképp nem versenyképes áron, bármilyen politikai lózungok is hangozzanak el az EU sajtótájékoztatókon”.

Elmondása szerint nem véletlen, hogy az Egyesült Államok most meglehetősen piacidegen módon azzal próbálkozik, hogy állami tőkével felhízlal kritikus ásványi vállalatokat, és ezeknek a piaci ár többszörösének megfelelő megrendelési árakat garantál hosszú évekre előre: másképp ugyanis elvéreznének az olcsó kínai termékekkel szembeni versenyben.

Viszont az import diverzifikációja sem olyan magától értetődő – figyelmeztetett. Hiszen minden, az EU által gyakran és szívesen felsorolt országgal vannak „aprócska problémák”: Ukrajna háborús terület, Kanada és Ausztrália eleve drágán termel és maga is csak tanulja ezt az iparágat; az ázsiai termelők, mint Malajzia, pedig Kína ellátási láncába vannak betagozódva.

„A valóság az, hogy Európában legalább egy évtizedre és rengeteg hiányzó erőfeszítésre vagyunk még a részleges önellátás elérésétől is, legyen szó chipekről, ritkaföldfémekről, sőt egyre több féle kritikus eszközről”

– összegezte az elemző. Amit persze az EU nem ismerhet be a polgárai felé: mert akkor nyilvánvalóvá válna, hogy az eddig folytatott gazdaságpolitika teljes tévút, és kiszolgáltatottá tette a kontinenst – zárta gondolatait Tatár Mihály.

Okbóter végén a szakértő jelezte lapunknak, hogy a német gazdaságpolitika doktríner, ideológia alapú döntései folytatódnak, amelynek újabb szimbóluma a közelmúltban a Gundremmingen atomerőmű hűtőtornyainak felrobbantása. Cikkünket ide kattintva olvashatja el.