A Tesla egyik legelső befektetője szerint Elon Musknak távoznia kell az autógyártó vezérigazgatói posztjáról, hacsak nem adja fel új kormányzati állását. Ross Gerber a Sky News-nak adott interjújában azt mondta, Musk a figyelmét a Tesláról eltereli a kormányzati munka.
Gerber szerint itt az ideje annak, hogy valaki átvegye a Tesla irányítását, mert az üzletet túl sokáig elhanyagolták. Úgy fogalmazott, túl sok fontos dolgot csinál a Tesla, ezért Elonnak vagy vissza kell térnie a Teslához, és legyen vezérigazgató, vagy összpontosítson a kormányra, de akkor keressen egy megfelelő vezetőt a Teslának.
Hozzátette,
az üzlet komoly válságban van, nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban jelentős számú részvényt értékesített.
A visszaesés nem sokkal Donald Trump hivatalba lépése előtt kezdődött. A Tesla piaci értéke több mint 800 milliárd dollárral zuhant december óta, és további 4 százalékot esett vissza a keddi amerikai kereskedésben.
A jelek szerint az elektromos autók iránti kereslet elérte a csúcsot a legfontosabb nyugati piacokon, annak ellenére, hogy a vonzerejét növelő hatalmas leárazások történtek. Ha hozzávesszük a Trump kereskedelmi háborúja miatti megnövekedett költségeket, nem meglepő, hogy a befektetők aggódnak.
Hozzátette, hogy a közösségi médiában tett bejegyzései, és az elnökkel folytatott együttműködése sem tett jót a Teslának.
Elon Musk rombolta le a cég hírnevét, mondta.
Zakózik itthon is a Tesla
Valószínűleg nem politikai okokból, de csökkent Magyarországon a Tesla eladása. Az év első két hónapjában 61 százalékkal vittek belőle kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Gond lehet Orbán Viktor népszavazásával, Polt Péter a hatósághoz fordult

Tömegbaleset Budapesten: riasztották a tűzoltókat

Életveszélyben vannak a magyar munkavállalók, tragikus választ adott az államtitkár

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei
