Több mint 500, a létminimum alatt élő magyar előadóművész megélhetéséhez nyújtott segítséget az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) 2025 első felében – közölte az egyesület csütörtökön.
A közleményben kiemelték:
havi nyugdíj-kiegészítő támogatást 267 olyan elismert előadóművész kapott, akik alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen más juttatásban nem részesülnek, 166 rászorult pedig egyszeri segélyhez jutott. Az átlagos támogatási összeg 130 ezer forint volt.
A tájékoztatóban azt írták, idős korukban a rangos előadóművészek különböző művészeti ágakban eltérő mértékben kerülhetnek nehéz anyagi helyzetbe. Úgy fogalmaztak, ebből a szempontból talán a könnyűzene világa a legmostohább, ahol egyik pillanatról a másikra el lehet veszíteni a népszerűséget és azzal együtt a jövedelem nagy részét. A könnyűzenészek körében a mai napig nehéz elültetni az időskori öngondoskodásra való felkészülés gondolatát – tették hozzá.
Akik aktív életük során nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, előfordul, hogy nehéz öregkornak néznek elébe. Hozzáfűzték: rajtuk segít az EJI azzal, hogy a szolidaritás jegyében egyszeri támogatást, vagy rendszeresen nyugdíj-kiegészítést nyújtanak számukra.
A juttatás fedezetét a jogdíjak révén maguk a művészek termelik meg. A támogatásért bármely előadóművész folyamodhat, aki megfelel a feltételeknek.
Az összegről a kérelem alapján a Jogdíjbizottságok javaslatára az EJI elnöksége dönt. A nyugdíj-kiegészítés havi összegét az EJI a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 35-200 százalékában, különös méltánylást igénylő esetben legfeljebb annak 300 százalékában határozta meg. A létminimum alatt élő művészek állami nyugdíját akár meg is duplázhatja ez a kiegészítő járadék - olvasható a tájékoztatásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá