Az Ománi-tengeren műveletet végző pakisztáni haditengerészet egyik hajója több mint 972 millió dollár értékű kábítószert foglalt le – jelentette be a bahreini székhelyű Egyesített Tengerészeti Erők (Combined Maritime Forces, CMF) többnemzetiségű koalíció. Az egység célja a térségben zajló kalóz- és terroristatevékenység elleni küzdelem. A CMF 47 országot tömörít, köztük Szaúd-Arábiát, az Egyesült Államokat, Franciaországot és Spanyolországot.
A pakisztáni tengerészek
- szombaton elfogtak egy hagyományos arab kishajót, és több mint két tonna kristályos metamfetamint foglaltak le, amelynek értéke 822,4 millió dollárra becsülhető – derült ki a CMF közleményéből,
- kevesebb mint 48 órával később a legénység elfogott egy második ilyen kishajót is, amelyen 350 kilogram metamfetamint foglalt le, 140 millió dollár értékben, valamint 50 kilogramm kokaint, amely 10 millió dollárt ért – írták a tájékoztatóban.
Ez volt az Egyesített Tengerészeti Erők egyik legsikeresebb kábítószerfogása – hangsúlyozta Fahad Aldzsoiad, a művelet parancsnoka.
A két hajó egyikén sem volt felségjezés. A kábítószert átrakodták a pakisztáni hajóra, ahol megvizsgálták, majd megsemmisítették.