A kínai szórakoztató elektronikai vállalat, a Dreame Technology bejelentette, hogy belép az elektromos járművek piacára és 2027-re meg akarja építeni a világ leggyorsabb sorozatgyártású e-autóját - írta az Autocar.
A leginkább robotporszívóiról és háztartási elektronikájáról ismert cég megerősítette, hogy első autója egy elektromos hiperautó lesz, amelyet kifejezetten az ultra-luxus szegmensnek szán, teljesítményben pedig a Bugattit tekinti referenciának.
A szucsoui székhelyű vállalat – amely többek között a Dyson versenytársa – már össze is állított egy körülbelül 1000 mérnökből és szakemberből álló csapatot autóprogramjához, és folyamatosan bővíti autóipari részlegét.
Ezzel a lépéssel a 2017-ben alapított Dreame a Xiaomi, a Skyworth , a Huawei, a Roborock és a Baidu után a legújabb azoknak a kínai technológiai vállalatoknak az egyre bővülő listáján, amelyek belépnek az elektromos autók piacára.
Ám különösen merész kezdetnek számít a Dreame azon célja, hogy újraértelmezze a közúti autók teljesítményének határait és versenyre kelljen az olyan tekintélyes márkákkal, mint a Bugatti, a Ferrari és a McLaren.
Az új kínai hiperautó állítólag a Dreame saját fejlesztésű, nagysebességű elektromos motortechnológiájára épül majd, amelyet a fogyasztói eszközökhöz fejlesztettek ki házon belül.
A cég már szakértelemmel rendelkezik a 200 ezer fordulat/perc feletti fordulatszámon működő kompakt motorok gyártásában, alapítójuk és vezérigazgatójuk, Yu Hao szerint pedig ez a tapasztalat közvetlenül átültethető a hiperautók nagy motorteljesítmény-igényébe.
„Az álmunk, hogy megalkossuk a világ leggyorsabb autóját” – áll egy az alkalmazottaknak kiadott belső levélben, azzal: „A nagy álmok a félelem nélküliségből születnek.”
A Dreame technológiai szakértelme egyébiránt túlmutat a motorokon. A cég kereskedelmi forgalomba hozott már látásfelismerő rendszereket, mesterséges intelligencia alapú útvonaltervezést és térbeli modellezést – mindezt a robotporszívókhoz fejlesztették ki.
Mindemellett 2024 végéig a Dreame több mint 6300 szabadalmat nyújtott be világszerte. Ezek közül több közvetlenül az elektromos járművekkel kapcsolatos.
A vállalat globális kiskereskedelmi jelenléttel is büszkélkedhet, több mint 100 országban, mintegy 6000 kiskereskedelmi központtal és 30 millió vásárlóval rendelkeznek világszerte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon