Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy tisztességes kereskedelmi megállapodást szeretne kötni Kínával, ugyanakkor nem ígérte a meglévő vámok csökkentését - számolt be a Reuters.
Trump az Air Force One fedélzetén újságíróknak azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok számos országgal, köztük Kínával is tárgyal a kereskedelmi megállapodásokról, és fő prioritása a kelet-ázsiai országgal egy tisztességes kereskedelmi egyezség megkötése.
Kapcsolódó
„Ha van valami, amit Kína szeretne, az egy tisztességes megállapodás. És én is egy tisztességes megállapodást akarok” - fogalmazott Trump. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Kína viselkedését továbbra is problémásnak látja, és úgy véli, az Egyesült Államoknak erős pozícióból kell tárgyalnia.
Hozzátette: nem tervezi, hogy ezen a héten beszél Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de az amerikai tisztviselők számos témában folyamatosan egyeztetnek kínai tisztviselőkkel.
Amikor arról kérdezték, hogy bejelentenek-e bármilyen kereskedelmi megállapodást ezen a héten, Trump azt mondta: ez „nagyon is lehetséges”, de további részleteket nem árult el.
Donald Trump még április 2-án vetett ki általános 10 százalékos vámot a legtöbb országra, valamint magasabb tarifákat határozott meg számos kereskedelmi partnerére, ezeket azonban később 90 napra felfüggesztette. Emellett 25 százalékos vámot rótt ki az autókra, az acélra és az alumíniumra, 25 százalékos tarifát Kanadára és Mexikóra, valamint 145 százalékos vámot Kínára.
Most azt sugallta, nem számít arra, hogy egyes országokkal megállapodásra jut, ehelyett a következő két-három hétben „bizonyos vámtarifákat” fog meghatározni e kereskedelmi partnerek számára. Azt nem tisztázta, hogy ez alatt az április 2-án bejelentett kölcsönös vámokat érti-e, amelyek 90 napos szünet után július 8-án lépnek életbe.
Van azonban, aki szerint a kereskedelmi háborúnak van egy igen komoly mögöttes szándéka is. Szalay-Berzeviczy Attila szerint a vámháború igazi célja nem más, mint felkészülés egy valódi háborúra az Egyesült Államok legnagyobb ellenfelével, Kínával. A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke szerint ehhez haza kell vinni az ipari kapacitásokat és biztosítani az ország gazdasági önellátását. Trump pedig éppen ezt teszi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Figyelem: ha erről a dátumról lemarad, akkor jöhet a pánik karácsonykor
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá