Az amerikai kormány vámokból származó szövetségi bevételeket fordítana a katonák bérének fizetésére a kormányzati leállás idején - közölte J.D. Vance alelnök vasárnap.
Az alelnök a Fox News hírtelevízió vasárnapi politikai magazinjának adott interjúban kifejtette, hogy miután október eleje óta a szövetségi kormánynak nincs elfogadott költségvetése, "nem konvencionális" eszközöket kell keresni arra, hogy legalább a katonák bérét fizetni tudják, és a rászoruló családok is megkapják az élelmiszersegélyeket.
Kapcsolódó
Az eszközök között említette az államkincstárban felhalmozódott - vámokból származó - bevételek mellett a takarékossági intézkedéseket, amelyek révén az előtérbe helyezett kifizetéseket meg tudják valósítani.
A republikánus alelnök egyben megerősítette, hogy az elhúzódó kormányzati leállás további szövetségi dolgozók munkahelyeinek megszűnésével jár majd, amit "fájdalmas lefaragásnak" nevezett, hozzátéve, hogy a "demokraták nem hagynak más választást".
J.D. Vance a kormányzati intézmények jó részének leállásáért a Demokrata Pártot tette felelőssé, amely - az alelnök szavai szerint - ragaszkodik a szociális alapú egészségügyi ellátás fenntartásához az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodók számára.
Az amerikai kongresszus október 1-jéig nem tudta elfogadni a kormányzati intézmények működését finanszírozó költségvetési törvényeket, és az átmeneti büdzséről sem sikerült megállapodnia, így a szövetségi intézmények jó része nem működik, alkalmazottaik nem kapnak fizetést.
Az átmeneti költségvetésről, amely november 21-ig biztosítaná a finanszírozást, a szenátus több szavazást tartott október eleje óta, de egyik alkalommal sem volt elegendő demokrata szenátor, aki a republikánusokhoz csatlakozva a minősített többséget igénylő jogszabályra szavazott volna.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz