A Fehér Ház szóvivője bejelentette:
Donald Trump elnök már hétfőn 14 országnak küldött kereskedelmi megállapodást sürgető levelet, miközben az új amerikai vámok bevezetésének határidejét hivatalosan augusztus 1-re módosította.
Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a leveleket nyilvánosságra hozzák, ahogy az első kettő - Dél-Koreának és Japánnak címzett - levél szövegét maga Donald Trump jelentette meg közösségi oldalán. Rámutatott, hogy a következő napokban további megkereséseket is elküldenek.
A szóvivő megállapítása szerint Washington megállapodásra törekszik a kereskedelmi partnerekkel, és arról is beszámolt, hogy Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új, országokra lebontott vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja.
A BRICS-országok esetében az elnök által bejelentett 10 százalékos pótvámmal kapcsolatban a szóvivő azt mondta, hogy a túlnyomórészt feltörekvő országokat tömörítő BRICS-csoport tagjai „az Egyesült Államok érdekeinek aláásására törekszenek". Hozzáfűzte, az amerikai elnök felelőssége, hogy biztosítsa a méltányos bánásmódot országával, ezért minden lépést megtesz annak érdekében, hogy megelőzze bármely állam tevékenységét az Egyesült Államok „kihasználására". A Brazília, Oroszország, India és Kína vezetésével alapított tömörülés a hétvégén Brazíliában tartotta csúcstalálkozóját.