Donald Trump azért szervez egy nagy találkozót a virginiai Quanticóba, hogy elmondhassa az amerikai hadsereg tábornokainak és admirálisainak: értékes vezetők, akiknek keménynek és erősnek kell lenniük – lebbentette fela fátylat a titokzatos döntés okáról a Reuters.
Az még csütörtökön derült ki, hogy Pete Hegseth védelmi miniszter hazarendelte a hadsereg magas rangú vezetőit az Egyesült Államokba, hogy részt vegyenek a keddre tervezett találkozón. Eddig azonban nem lehetett tudni, miért van szükség erre a kockázatosnak és költségesnek tűnő eseményre. A katonai vezetők utaztatásának és védelmének megszervezése ugyanis valószínűleg több millió dollárba fog kerülni.
Az amerikai elnök azonban most elmondta, mi indokolta lépést.
Azt akarom mondani a tábornokoknak, hogy szeretjük őket, ők nagyra becsült vezetők, legyenek erősek, kemények, okosak és együttérzőek
– jelentette ki Trump a hírügynökségnek adott interjúban.