20 százalékkal csökkenti a bolti dolgozóinak munkaóraszámát a magyarországi DM – jelezte a Telexnek egy olvasó. A drogériás árrésstop gazdasági hatásai miatt történő intézkedés vonatkozik az üzletvezetőkre és az üzletvezető-helyettesekre is.
Az informátor szerint a cégvezetés senkit nem szeretne elküldeni, de akik heti 20 órás részmunkaidőben dolgoznak, azok az óraszámok csökkentésével akár el is veszíthetik állásukat.
A DM a lap megkeresésére azt írta: analizálják a helyzetet, mely területen tudnak hatékonyabban működni.
„A belső vizsgálat része, hogy többek között logisztikai folyamatainkat is átgondoljuk a hatékonyság jegyében, valamint üzleteinkben is optimalizáljunk az óraszámokon.”
A DM hangsúlyozta, fontosnak tartja a munkavállalóit, akiknek 14. havi munkabért biztosítanak és magánegészségügyi biztosítást is kötnek, azonban az árrésstopról csak annyit írtak, hogy a magyar kormány árréskorlátozási szabályozásai komoly kihívások elé állítják őket.