Puzsér Róbert a közösségi oldalán harangozta be, hogy a hétvégén tüntetést hoz tető alá, a friss Szőlő utcai fejleményekre reflektálva.
Emlékezetes, kedden Juhász Péter politikai influenszer olyan évekkel ezelőtti felvételeket tett közzé, amelyeken az látható, amint a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly egy feleltetésnél kirángat egy fiatalt a padból, melybe előtte beleveri a fejét, majd a földön rátapos és bele is rúg. Egy másik részleten a férfi a földre visz, majd leszorít és megver egy fiatalt. Ezután belső vizsgálat indult, az akkori igazgató, a már letartóztatott Juhász Péter Pál megvált Kovács-Buna Károlytól, de néhány hónapra rá visszavette helyetteseként.
„Aki látta, mi zajlik a Szőlő utcában, és gyomorgörcse támadt tőle, annak e hét vasárnapján a Polgári Ellenállás demonstrációján lesz a helye, hogy együtt üzenjük meg a hatalomnak: ez így nem megy tovább. Készülj advent harmadik vasárnapjára, és hozd el a koszorú harmadik gyertyáját a megnyomorított életekért”
– írta a publicista.
Puzsér további részleteket a későbbiekben ígért az eseménnyel kapcsolatban.
Ismert, a szerdai kormányinfón a kormány is reagált a történtekre, így bejelentették: azon nevelőintézeteket, ahol vannak fiatalok, a rendőrség felügyelete alá helyezik. Ugyanakkor Magyar Péter szintén demonstrációt szervezett a hétvégére, szombatra a Karmelitához.
A Karmelitába tart Magyar Péter
Demonstrációt hirdetett szombatra a Tisza Párt elnöke a gyermekek védelmében. Az ezzel egyetértőkkel a Deák térről a Karmelitába és a Köztársasági elnöki hivatalhoz akar vonulni. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat