A kínai külügyminisztérium szóvivője Pekingben bejelentette:
Kína megszakított minden kapcsolatot a cseh köztársasági elnökkel, miután Petr Pavel július 27-én magánlátogatást tett a dalai lámánál Indiában.
A gyakorlatban semmi sem változik, mert a cseh és a kínai államfő között nincs semmiféle kapcsolat – reagált a kínai döntésre az X közösségi hálózaton a cseh elnöki hivatal.
Kína Tibetet saját területének, a dalai lámát pedig szeparatistának tekinti.
Petr Pavel Japánban tett látogatása után kereste fel az Indiában élő dalai lámát, hogy gratuláljon 90. születésnapjához. Kína prágai nagykövetsége azonnal nyilatkozatban bírálta a cseh elnök lépését, azzal, hogy Petr Pavel ezzel ártott a cseh-kínai kapcsolatoknak.
„Tekintet nélkül az ismételt tiltakozásokra és Kína határozott ellenkezése ellenére Petr Pavel Indiába utazott és találkozott a dalai lámával. Ez szöges ellentétben van azzal a kötelezettségvállalással, amelyet a cseh kormány tett a kínai kormány irányában. Tekintettel Petr Pavel provokatív eljárására Kína úgy döntött, hogy megszüntet minden kapcsolatot a cseh elnökkel" – idézte a CTK a hivatalos kínai álláspontot.
„Teljes mértékben magánlátogatásról volt szó" – reagált a cseh elnöki hivatal az X közösségi hálózaton a kínai bejelentésre. Megjegyezte: államfői szinten jelenleg nincs semmiféle kommunikáció a felek között, ezért a kínai döntés a gyakorlatban semmit nem jelent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége