Állatkínzás bűntette miatt két év négy hónap fegyházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki kölyökmacskákat és kanárikat ölt meg az otthonában – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön.
A tájékoztatás szerint
a vádlott múlt szerdán egy vita miatt olyan indulatos lett, hogy négy kölyökmacskát a földhöz vágott és öt, kalitkában tartott kanárinak letépte a fejét. A férfi a tetemeket zsákba tette, majd ingatlanjának a kerti mellékhelyiségébe, illetve hulladéktárolójába dobta.
Az ítélet kiszabása mellett a bíróság kizárta a terheltet a feltételes szabadság kedvezményéből.
A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelték a vádlott beismerő vallomását és azt, hogy megbánta tettét. Ugyanakkor súlyosbító körülményként vették figyelembe büntetett előéletét, a cselekmény alkalmával tanúsított elvetemült magatartását, és azt, hogy a bűncselekmény erkölcsileg különösen elítélendő.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezést jelentett be.
Horrorisztikus körülmények közül mentettek ki ebeket
A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki méltatlanul bánt majd egy tucat kutyával. A vád szerint a nő 2023 májusában, egy gyöngyösi telephelyen 35 különböző fajtájú kutyát tartott.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége