A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI. 

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője  elmondta, pénteken csendesebb nap volt a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom elmaradt az átlagtól.

Hozzátette, a BUX-index oldalazott a nap folyamán, végül kisebb csökkenéssel zárt. Az indexet döntően az OTP emelkedése húzta, a befektetők továbbra is alulértékeltnek tartják a részvényt.

Kifejtette, a Mol árfolyamának csökkenése mögött a Barátság kőolajvezetéket ért újabb támadás húzódik meg, megjelentek a piacon az olajellátással kapcsolatos félelmek.

A nemzetközi tőzsdékhez képest a BÉT alulteljesített, a vezető európai indexek kedvezőbb hangulatot mutatnak, az amerikai tőzsdéken pedig Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke beszédének hatására jó hangulat van.

A Mol árfolyama 58 forinttal, 1,93 százalékkal 2950 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,03 százalékkal 30 720 forintra erősödött, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,81 százalékkal 1964 forintra esett, forgalma 245,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 690 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9232,54 ponton zárt pénteken, ez 13,83 pontos, 0,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Dühbe gurultak az ukrán csapások miatt: Orbánék és Ficóék is az EU-hoz fordultak

Pozsony és Budapest is panaszt adott be, amiért több ízben is támadások érték a Barátság névre keresztelt orosz kőolajvezetéket.
Bővebben>>>