A német szövetségi bank, a Bundesbank 19,2 milliárd euró mínuszban zárta a tavalyi mérlegét, először volt veszteséges 1979 óta. Ennek oka az Európai Központi Bank (EKB) kamatpolitikájának gyors változása, mert a kamatszint csökkenése kimerítette a bank elmúlt években fölhalmozott puffer tartalékát. A Bundesbank a múlt évet már úgy indította, hogy csupán 700 millió euró állt rendelkezésére a veszteségek enyhítését célzó tartalékban.
A tavalyi veszteség a legnagyobb a Bundesbank 1957. évi alapítása óta.
A pénzintézet azzal számol, hogy a következő években is veszteséges lesz, ami azonban már kisebb lesz a tavalyinál.
A központi bankok fő célja nem a profitszerzés. Az EKB, és vele együtt a 20 országot számláló euróövezet központi bankjainak feladata mindenekelőtt a stabil árak és a stabil valuta biztosítása. Ez a cél pedig akkor érhető el, ha az eurózóna inflációja középtávon 2 százalékra, vagy az alá kerül.
Nagy sóhaj hallható a német választások után
A jelek szerint fellélegzett a piac a német választásokat követően. A befektetők örülnek a papírformának, de még várják a koalíciós tárgyalások eredményeit. Erről itt olvashatnak többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak