Véget ért a Nagykörút újjászületéséhez kapcsolódó társadalmi egyeztetés – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A részt vevők túlnyomó többsége fontosnak tartja annak fejlesztését, például a zöldfelületek bővítését vagy azt, hogy az üzletek árufeltöltése rendezetté váljon.
A közlekedési társaság tavaly ősszel indított a Nagykörút megújításáról társadalmi egyeztetést, amelynek fontos eleme volt a kérdőíves felmérés.
- A kérdéssort egy hónap alatt 9697-en töltötték ki.
- A válaszadók jelentős többsége, vagyis 92 százaléka egyetért azzal, hogy szükséges a Nagykörút teljes körű megújítása,
- ez az arány a helyi lakosok esetében is nagyon magas, 88 százalék.
A legfontosabb témák élére
- a fasorok megőrzése, bővítése és karbantartása került (a kitöltők 80 százaléka említette meg),
- ezt követte a védett kerékpársávok kialakítása (56 százalék),
- valamint a járdák akadálymentessége (53 százalék).
- A felmérést kitöltők 64 százaléka szerint akkor lesz vonzóbb a Nagykörút, ha kellemesebbek lesznek a sétálási körülmények,
- ezt követte a minőségibb bevásárlási és szórakozási lehetőség (59 százalék)
- és a nagyobb biztonságérzet (54 százalék).
A kérdőív eredményeit és a fórumokon elhangzott észrevételeket, illetve igényeket a BKK szakemberei egyesével értékelik, a javaslatok beépülnek a tervezési folyamatba, egyúttal a projekt keretein túlmutató javaslatokat továbbítják az érintett fővárosi cégeknek és kerületi önkormányzatoknak – írta a társaság.
A projekt legfőbb célja, hogy a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér között élvezhetőbb, zöldebb és biztonságosabb útvonal jöjjön létre.
A fejlesztések tervezési és a kerékpáros infrastruktúrát érintő kivitelezési munkái az uniós Bringasztráda program keretében valósulhatnak meg. Ehhez a BKK 2024 tavaszán nyújtotta be pályázatát, és idén januárban nyerte el az uniós támogatást.
A tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás várhatóan 2025 második negyedévében indulhat. A kiviteli tervek – eredményes eljárás lefolytatása esetén – előreláthatólag 2027 első félévében állhatnak rendelkezésre. Ezt követően kezdődhet a kivitelezés előkészítése és megvalósítása a fővárosi és a kerületi önkormányzatokkal együttműködve – olvasható a BKK közleményében.
Húzódó ügyek végére kerülhet pont - a 3-as és a 4-es után a 2-es metró is teljesen akadálymentessé válhat
Nem tett le a BKK arról, hogy akadálymentesítse az M3-as metró Göncz Árpád városközpont megállójának aluljáróját. Most újabb tárgyalás zajlott az ügyben a Mobilitási Témacsoporttal. Közben a BKV is bejelentette, hogy a 2-es metró is teljesen akadálymentessé válhat. Jelenleg a 2-es metróvonal 11 állomásából 3 – Örs vezér tere, Pillangó utca, Puskás Ferenc Stadion – akadálymentesített.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Vészjelzést adott a WHO - Jelentősen emelkedni fog a mellrákos betegek száma

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van
