Bár már rengeteg drámai híradást láthattunk az elmúlt napokban történt természeti pusztításról, egyelőre még megbecsülni sem lehet a vihar okozta károkat. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az Economxot arról tájékoztatta, hogy

a károk felmérése jelenleg is zajlik, hiszen az idei első komolyabb viharok tegnap csaptak le és erre a hétre prognosztizálnak még viharos napokat.

A biztosítókhoz beérkezett kárbejelentések száma nagyságrendileg megugrott egyetlen nap alatt, de még az elején tartunk a folyamatnak, hiszen most a kármentés az elsődleges mindenki számára és utána lépnek a biztosítók felé. A következő két hétben folyamatosan érkeznek majd a bejelentések és csak azt követően lehet megalapozottan számokról beszélni

– fogalmazott Szurgyi Nándor, a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke.

Ezt a már megugrott bejelentés számot jól mutatja, hogy az Alfa Biztosító közlése szerint az már biztos, hogy a

július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentést fogadtak,

és az előzetes adatok alapján tízezret is meghaladó bejelentésre számítanak. Összesen 850 millió forintnál is többre becsülik a hétfői és keddi extrém vihar által okozott károk mértékét. Ők is úgy látják, hogy a számok akár jelentősen is emelkedhetnek, különös tekintettel arra, hogy a heves időjárási jelenségek még nem értek véget.

A Szegedi Tudományegyetem újszegedi telephelye tetőszerkezetének szétszóródott darabjai az épület közelében lévő lakóházaknál 2025. július 8-án
Kép: MTI, Oláh Tamás

Ezért is voltunk kíváncsiak arra, hogy a biztosítók mennyire készültek, készülhettek fel a klímaválságra, hiszen (némi túlzással) ma már a szélsőséges időjárás vált a mindennapossá.

A biztosítók felkészültek a napjainkra is jellemző időjárási viszonyok által okozott károk rendezésére. Bár a klímaváltozás hatásai mindenki számára érezhetők (melegebb évszakok, hektikusabb időpontban jelentkező viharok, stb.) az általuk okozott károk elleni fedezetek megtalálhatók minden hazai lakásbiztosítási szerződésben, így, ha valaki rendelkezik lakásbiztosítással az ingatlanára, úgy számíthat a biztosítójára

– reagált felvetésünkre Szurgyi Nándor.

A MABISZ Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke szerint a biztosítók számára egy-egy viharos időszak során elsősorban az jelenti a kihívást, hogy a tömegesen jelentkező kárigényeket gyorsan, szakszerűen le tudják bonyolítani, hogy a károsultak mielőbb pénzükhöz jussanak és a helyreállítást meg tudják kezdeni. Szükség esetén a biztosítók ilyen helyzetekben a szakértőiket a vihar sújtotta területekre irányítják akár távolabbról is a felmérések gyorsítása érdekében, de minden társaságnál használhatók már a mai technika adta azon lehetőségek is (például: telefonos kárrendezés, mobiltelefonok kamerájának használata, online bejelentésnél fotók feltöltése), amelyek akár helyszíni szemle nélküli kárrendezést is lehetővé tesznek, bár ezek értelemszerűen a kisebb károknál életszerűek – tette hozzá a szakértő.

De vajon szükség van-e egy akár államilag támogatott pénzügyi alapra?

A biztosítótársaságok szervezte úgy épül fel, hogy a szerződésben vállalt kockázatok bekövetkezése esetén a keletkezett károkat gyorsan fel tudják mérni és a károkat ki tudják fizetni. A biztosítási szerződésekben foglalt kockázatok kezelését így a biztosítók önerőből is meg tudják oldani, nem szükséges az állam közvetlen beavatkozása. Ez alapvetően a lakossági/lakás biztosításokra vonatkozik

– hangsúlyozta Szurgyi Nándor, így tehát megfelel az új kihívásoknak a jelenlegi biztosítási piac.

Debrecen, 2025. július 7. A drónnal készült képen egy bevásárlóközpont viharban megrongálódott tetőszerkezete Debrecenben 2025. július 7-én.
Kép: MTI, Czeglédi Zsolt

Mindenesetre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel azt közölte, hogy ma reggel hat óráig az ország területéről 9752 káresetről érkezett bejelentés a műveletirányítási központokba, ezek közül eddig 5008 káreseményt számoltak fel a tűzoltóegységek, további 4744 káresemény megszüntetésén pedig folyamatosan dolgoznak. Közleményük szerint a hivatásos katasztrófavédelmi szervek kedden 502 fővel és 208 technikai eszközzel avatkoztak be; a műveleteket 72 önkéntes tűzoltó egyesület és önkéntes mentőszervezet 310 fővel és 63 technikai eszközzel, valamint 17 önkormányzati tűzoltó parancsnokság 74 fővel és 19 technikai eszközzel támogatta. Kiemelték, hogy az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztási helyek száma szerda reggel hat órára 21 765-re csökkent.