Magyarország lakásállományából, illetve lakásépítéseiből mind nagyobb százalékkal részesedik a Balaton-régió.
A települések lakásállományának százalékos növekedése a 2001-es adatokhoz képest, 2022-ig vizsgálva, azt mutatja, hogy a Balatonnál a növekedés a nagyvárosokéval vetekszik.
A 2000-2023 közötti időszakot tekintve a 2013-as mélypont évében a térségben „csak” 373 új lakás vagy üdülő épült, a csúcsévekben megközelítette ez a szám az évi 1900-2000 darabot, míg 2023-ban mindegy 1200 darab újabb lakást vagy üdülőt emeltek a tó környékén.
A probléma az, hogy azokon a balatoni településeken is folyamatosan nőtt az építkezések mértéke, ahol évre évre csökkent a lakosság száma
– derül ki a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) legfrissebb monitoring jelentéséből.
Miként a hirbalaton.hu beszámolt róla, Fekete Károly, a Balaton Fejlesztési Tanács kutatásvezetője hívta fel a figyelmet a veszélyes folyamatokra, például Siófok és Keszthely állandó lakosainak számát és az ottani építkezéseket összevetve. A Balaton e kiemelt településein is éppen ellentétes irányú a két tendencia.
Vagyis az építkezések növekedésével egyidőben mind több település küzd komoly demográfiai és elvándorlási problémákkal. A tó környéki városok lakossága öregszik, a fiatalok pedig az elrugaszkodott lakásárak miatt nem tudnak helyben letelepedni.