Nem vitás, hogy kényelmesebb egy parkolóhelyhez érve orral előre beállni az autóval. Az induláskor azonban kellemetlen meglepetések érhetik a sofőröket, például azért, mert nehezebb átlátni ilyenkor a terepet. Még akkor is, ha tolatóradar és tolatókamera segíti a vezetőt. Mindennek pedig akár ütközés is lehet a vége.
A Totalcar egy olvasója hasonló szituációba került, amikor tolatás közben koccant egy, a parkolóban haladó autóval. A szakportál az ő példája tükrében mutatta be, milyen eljárási lehetőségekkel élhetnek ilyenkor a sofőrök.
Ha első pillantásra egyértelműnek tűnik, ki a hibás, nem feltétlenül kell rendőrt hívni, vagy ha kihívták, a rendőrnek nem feltétlenül kell intézkednie a helyszínen. Hivatalos baleseti helyszínelés, jegyzőkönyvezés, szabálysértési helyszíni bírságolás helyett úgymond felvilágosíthatja a sofőröket: jobb, ha maguk kitöltik a helyszínen a baleseti bejelentő lapot és valamelyik fél elismeri a felelősségét.
Ha valaki már elismerte a felelősségét, de később rájön, ez nem feltétlenül van így, utólag visszavonhatja a felelősségvállaló nyilatkozatot, de csak abban az esetben, ha nem történt rendőri intézkedés, bírságolás.
Ha mindkét sofőr vétett a KRESZ szabályok ellen, a kármegosztás jogintézményét kell alkalmazni. Ezt felül tudja írni, ha valamelyik sofőr magára vállalta a teljes felelősséget a kárbejelentőn. Viszont ha nem történt rendőri intézkedés, akkor ez a felelősségbeismerés nem feltétlenül lesz végleges hatályú, azt ugyanis visszavonhatja a „károkozó”, jelezvén a biztosítónak, hogy mégsem tekinti magát kizárólagos felelősnek. Erre a következtetésre egyébként a biztosító is juthat a saját szakértőinek véleménye alapján.
Ha a másik sofőr szabályszegése olyan mértékű, hogy azzal megtéveszthette a tolató sofőrt, akkor előkerül a fizikai észlelhetőség kérdése. Egy jelentős gyorshajtás például minden további nélkül alkalmas lehet arra, hogy akadályozza a közeledő jármű észlelhetőségét, vagy megtévessze a kikanyarodni szándékozó sofőrt. Amennyiben ez megállapítható, a felelősség is arra a félre terhelődik, aki a gyorshajtásával értelmezhetetlen helyzetet teremtett a másik autós számára.
Az ilyen jogviták azonban többnyire nem azon dőlnek el, hogy kinek van igaza, hanem azon, hogy melyik fél mit tud utólag bizonyítani - tette hozzá a szakportál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek
Meg vannak számlálva a Temu és a Shein napjai, legalábbis Európában?
