Egy nemzetközi csapat kifejlesztett egy úgynevezett öngyógyító bitument, amely az aszfalt összeolvasztásával javítja a keletkező repedéseket. A laboratóriumi vizsgálatok során az anyag darabjai az első megjelenést követő egy órán belül kijavították a kisebb töréseket. A Swansea Egyetem kutatója szerint a bitumenbe kevert apró növényi spórák 30 százalékkal meghosszabbíthatják az aszfaltozott felület élettartamát – írta meg a The Guardian.
A repedések bezárása megakadályozhatja a kátyúk kialakulását is.
A kátyúk jellemzően kis felületi repedésekből indulnak ki, amelyek a forgalom súlya alatt keletkeznek. Ezek lehetővé teszik, hogy a víz beszivárogjon az útfelületbe, ahol károkat okoz a fagyás és az olvadás. A bitumen, az aszfaltban használt ragadós fekete anyag, hajlamossá válik a repedésre, amikor az oxidációtól megkeményedik.
A londoni King's College és a Google Cloud kutatóival együttműködve a tudósok a mesterséges intelligencia egyik formáját alkalmazták, hogy modellezzék a szerves molekulák mozgását a bitumenben, és szimulálják az öngyógyító anyag viselkedését, hogy láthassák, hogyan reagál az újonnan kialakult repedésekre.
A kutatók úgy vélik, hogy az anyagot néhány éven belül fel lehet használni a brit utakon.
Ha nincs kátyúbiztosításunk, akkor a kárt az illetékes útkezelőnél kell jeleznünk, ami lakott területen kívül a Magyar Közút Nonprofit Zrt., lakott területen belül pedig az illetékes önkormányzat. Erről itt olvashatnak többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki