Összesen 142 új, környezetbarát, Mercedes-Benz gyártmányú, Citaro G (628 03) típusú, a legmodernebb dízel technológiával felszerelt, alacsonypadlós, csuklós autóbusszal bővült a BKK flottája. A járműveket az Arriva Hungary Zrt. sajtótájékoztatón mutatta be kedden Budapesten.
Körmendi Anikó, az Arriva Hungary Zrt. vezérigazgatója kiemelte:
- 2025-27-ben több mint 200 új busz forgalomba állítását tervezik.
- A most forgalomba álló 110+32 jármű a legkorszerűbb Euro VI-os dízelmotorral, alacsonypadlós kivitelben készült, és kifejezetten a nagy utasforgalmú városi vonalakra tervezték.
- A típus kiváló utaskomfortot, fejlett biztonsági rendszereket - köztük a holttérfigyelő Sideguard Assist rendszert -, valamint energia-visszanyerő fékrendszert kínál.
A vállalat elkötelezett a fenntartható közlekedés mellett.
Fejlesztik Andor utcai telephelyüket a zéró emissziós jövő érdekében, és 2026-tól elektromos buszokat is forgalomba állítanak majd – tette hozzá. Körmendi Anikó kifejtette, törekednek arra, hogy a buszvezetői hivatás a fiatalok és a nők számára is vonzó karrierlehetőség legyen. Azt is elmondta, hogy az elmúlt években sikerült csökkenteni a járművezetők átlagéletkorát, miközben a női dolgozók aránya is növekedett.
A Budapesti Közlekedési Központ mobilitási vezérigazgató-helyettese közölte, a Budapesten zajló nagyszabású flottamegújítás miatt az új dízel autóbuszok és az ArrivaBus-hoz hamarosan érkező elektromos buszok is hozzájárulnak ahhoz, hogy az utasok kényelmesen és fenntarthatóan közlekedhessenek, és a főváros is közelebb kerülhessen kitűzött klímacéljaihoz.
Bodor Ádám leszögezte:
ezek a járművek pontosan olyanok, amilyeneket a mai utasok elvárnak egy európai nagyvárosban, modernek, kényelmesek, biztonságosak és könnyen hozzáférhetők. Mindezt az alacsonypadlós kialakítás, a klímarendszer, a fedélzeti kamerák és a korszerű utastájékoztató rendszer biztosítja.
A vezérigazgató-helyettes egyebek mellett arra is kitért, hogy az új járművek július 31-től olyan útvonalakon állnak majd szolgálatba, amelyek a város külső területein – például Budafokon és Újpalotán is áthaladnak majd, később pedig Csepelre, Soroksárra és Pesterzsébetre is utazhatnak velük az emberek.
A gyártó képviseletében Thomas Tonger, a Daimler Buses GmbH európai értékesítési vezetője szintén a Citaro G típus biztonságosságára, illetve környezetbarát és gazdaságos üzemeltetésére hívta fel a figyelmet.
Karácsony Gergely is megnézte a buszokat.
Július végétől lehet utazni Budapest új buszaival – írta a Facebookon a főpolgármester. Hozzátette, az első új járművek a Rákóczi út – Thököly út tengelyen és Dél-Pesten járnak majd, később pedig más útvonalakon is forgalomba állnak.
A főpolgármester szerint a környezetbarát és kényelmes buszok Budapest klímacéljainak megvalósítását is segítik, a budapesti közösségi közlekedés járműveinek kétharmada már most is elektromos meghajtású.
2027-re a budapesti buszok 90 százaléka Euro5-os vagy annál korszerűbb környezetvédelmi besorolású lesz, ez azt jelenti, hogy évente 8000 tonnával kevesebb káros anyag kerül Budapest levegőjébe – részletezte Karácsony Gergely, aki hozzátette, a főváros nehéz pénzügyi helyzete ellenére sem állnak le a közösségi közlekedés fejlesztésével. Az elmúlt közel öt évben több mint 430 új jármű állt forgalomba Budapesten, ebből 350 új autóbusz.