Az utóbbi időszakban több élelmiszer világpiaci ára is csökkent, az egyik legnagyobb változás a fontos alapélelmiszernek számító vajnál tapasztalható.

A FAO – az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete – legfrissebb jelentése szerint az élelmiszerár-index, amely többek között a gabonák, az olajok, a tejtermékek és a cukor ármozgásait figyeli, szeptemberre 128,8 pontra csökkent az augusztusi 129,7 pontos érték után – számol be a Dívány a Piac&Profit híre alapján.

A jelentés szerint a tejtermékek világpiaci ára ebben az időszakban 2,6 százalékkal csökkent.

A leglátványosabb változás a vajnál tapasztalható, amelynek ára augusztusról szeptemberre 7 százalékkal esett vissza. 

Ez egyébként nem újdonság: az északi féltekén ilyenkor lezáruló fagylaltszezon minden évben hasonló módon érezteti a hatását.

A gabonaféléknél is folytatódott az árcsökkenés: a búza immár három hónapja olcsóbb, köszönhetően a bőséges termésnek és a mérsékelt keresletnek. A kukorica árát az argentin exportvám ideiglenes felfüggesztése, a rizsét pedig a Fülöp-szigetek és több afrikai ország visszafogott kereslete mérsékelte.

A cukor ára 4,1 százalékkal esett, ami 2021 márciusa óta a legalacsonyabb szintet jelenti.

Bár a világpiaci árak enyhülése jó hír, a lap figyelmeztet, hogy ez a bolti árakban nem mindig jelenik meg, vagy sokszor csak késleltetve. Így még nem tudni, hogy a tendenciának itthon pontosan milyen hatása lesz.

Csodát tehetne ez az étrend, évente milliók idő előtti halálát előzhetné meg

A visszafogott mennyiségű vörös húsból álló, gyümölcsben, zöldségben és magvakban gazdag táplálkozás több szempontból is óriási hatással bírna egy friss elemzés szerint. Bővebben >>>