Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága.
A közlemény szerint a tevékenységbe bevont alvállalkozók
még a látszatra sem adtak, eszközeik és dolgozóik nem voltak, így természetesen munkát sem végeztek, és nem is végeztettek.
A felek közötti banki utalásokkal, illetve pénzfelvételekkel hamis gazdasági eseményeket igyekeztek álcázni, amelyek után áfát igényeltek vissza – ismertette a vámhatóság.
A NAV munkatársai tíz helyszínen csaptak le a bűnszövetség tagjaira. Az elfogásokra szervezett akcióban a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után. A pénzügyőrök 380 millió forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat, vevőköveteléseket, valamint bankszámlákat.
A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot letartóztatott a bíróság – tudatták a közleményben.
Lebukott az élelmiszermaffia
Fiktív számlázási láncokkal kerülte el a bűnszervezet az áfafizetési kötelezettségét, amivel 4,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. 300 nyomozó és revizor volt rájuk állítva. Bővebben >>>Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége