Mexikó kiszállását a 2036-os olimpia rendezéséből az ország olimpiai bizottságának (COM) elnöke jelentette be. Marcelo Ebrard korábbi mexikói külügyminiszter még 2022 októberében úgy vélekedett, hogy az ország szeretne otthont adni az ötkarikás játékoknak azt követően, hogy 1968-ban egyszer már vendégül látta.
Ezúttal viszont a COM első embere, María José Alcalá már úgy fogalmazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) folytatott egyeztetések után, hogy
nagyon kemény a verseny.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az ifjúsági olimpia rendezésére jó esélyt látnak.
A 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok vendégül látása az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Koreai Köztársaságot, Indiát, Egyiptomot és Katart érdekli a Reuters brit hírügynökség összegzése szerint, szeptemberben Lengyelország jelezte, hogy pályázni fog, emellett várható Indonézia jelentkezése is. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz