Pleschinger Gyula, az MNB monetáris tanácsának (MT) tagja nem látja indokoltnak, hogy a jegybank változtasson a laza monetáris politikáján, de jelezte, hogy szükség esetén cselekednek majd.
Szerző(k): Domokos LászlóVegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben kissé erősödött.
Szerző(k): Szabó DánielKözel tíz éve tart a bikapiac, így a kereskedők többsége már készül a nagy fellendülés végére – hangzott el a Napi.hu Top befektetések 2018 elnevezésű konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 90,46 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Szerző(k): Szepesi AnitaA portfólió transzfer egyszerűbb, mint azt gondolnánk. Valójában még soha nem volt olyan vonzó, mint napjainkban, ugyanis a legtöbb bróker ezt ma már online csinálja. A transzfer díja pedig valósággal eltörpül a 10 évvel ezelőtti rátához képest. Például a DEGIRO-nál a portfólió transzfer ára csak 10 euró per pénzügyi eszköz.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA forint gyengülését spekulatívnak tartom; ha nem is 312 alatti, de legalább 316-os szintig, vagy akár az alá is egy korrekciót látok valószínűbbnek a nyári megnyugvásban - véli Barlai Róbert, az OTP regionális treasury igazgatósága vezetője.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt években 76,9 milliárd forintos haszna keletkezett az állami gázkereskedőnek a gázárak változásából. Ebből közel 40 milliárd forintot elköltöttek a választások előtt bejelentett rendkívüli, fogyasztónként 12 ezer forintos gázszámla-jóváírásra. De a piaci árak emelkednek, hamarosan elfogyhat a tartalék és nem lesz miből fizetni a lakossági kedvezményt.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 479,90 pontos, 1,31 százalékos emelkedéssel, 37 157,46 ponton zárt szerdán.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan