zsiday_viktor

04.
11.
19:12
Annyira félünk a válságtól, hogy súlyosabbat idézünk elő - így véli a guru

Annyira félünk a válságtól, hogy súlyosabbat idézünk elő - így véli a guru

Úgy félnek a piaci szereplők és döntéshozók attól, hogy megismétlődik a 2008-as gazdasági válság, hogy most túlságosan is aggódnak a megismétlődésétől. Viszont ez nem látszik bekövetkezni, mert annyira ellene dolgoznak, de új hibákat követnek el, aminek a vége mégis csak egy krach lehet. Vagyis lényegében a Soros György által kidolgozott reflexivitás elmélet mentén alakulhat ki a nagy visszaesés. De bármi is jön, azt Magyarországon előbb érezni lehet majd.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
01.
15:21
Hamarosan vége a jó éveknek Magyarországon - így látja a guru

Hamarosan vége a jó éveknek Magyarországon - így látja a guru

A magyar gazdaság a felívelés érett szakaszába jutott, a külső környezettől függően még lehet egy-három jó éve a lakossági fogyasztásnak és az eszközáraknak, de mind időben, mind térben a nagyján már valószínűleg túl vagyunk - állapította meg blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Szerző(k): Domokos László
03.
27.
12:36
Meddig tart a magyar bérrobbanás? Így látja a guru

Meddig tart a magyar bérrobbanás? Így látja a guru

A magyarországi bérek, miután kimozdultak egy instabil egyensúlyi pontból, még tovább tudnak emelkedni, legalábbis addig, amíg komolyabb globális lassulás/recesszió nincsen - állapította meg blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Szerző(k): Domokos László
02.
15.
13:21
Orbán-csomag: miért nem a határon túli magyarokra "lőnek"?

Orbán-csomag: miért nem a határon túli magyarokra "lőnek"?

Az Orbán Viktor magyar kormányfő által nemrégiben bejelentett hétpontos akcióterv intézkedései érthetőek, valószínűleg a lakosság nagy része támogatja is őket, mondjuk szerintem lehetne sokkal egyszerűbben is csinálni - állapította meg blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Szerző(k): Domokos László
01.
16.
13:49
Mi van a Plotinus-rally hátterében? - Megszólalt az alapító

Mi van a Plotinus-rally hátterében? - Megszólalt az alapító

Zsiday Viktor, a Plotinus alapítója blogbejegyzésében elemzi, mi okozhatta, hogy a gyakorlatilag üres cég részvényének az árfolyama 36 ezer forintra nőtt.

Szerző(k): Herman Bernadett
10.
19.
12:07
Zsiday az ltp-k beszántásáról: szembeköpték a jogbiztonságot

Zsiday az ltp-k beszántásáról: szembeköpték a jogbiztonságot

A magyar kormányzat továbbra sem érti meg, hogy a kiszámíthatóság, jogbiztonság, tervezhetőség az egyik legnagyobb érték bármelyik gazdaságban, és ha ezt hetente szembeköpik, az nem segíti a gazdasági fejlődést - állapította meg blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Szerző(k): Domokos László
06.
17.
15:00
Bajba került az MNB - így látja a guru

Bajba került az MNB - így látja a guru

A nemzetközi folyamatoktól független-e a magyar jegybank? Erre az egyértelmű válasz: nem - állapította meg blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Szerző(k): Domokos László
05.
29.
18:14
Fejre állhat a forint - felkészülni, nagyot lehet koppanni!

Fejre állhat a forint - felkészülni, nagyot lehet koppanni!

Kedden dél körül a forint euróval szembeni árfolyama, a 320-as szint fölé emelkedett, amely azóta sem korrigált. Egyértelmű, hogy a nemzetközi folyamatok rángatják a magyar devizát és a kedélyek még korántsem nyugodtak meg. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint az MNB várhatóan további gyengülésre sem avatkozna be, s akár szabadesésben is hagyhatja a forintot. Milyen veszélyeket rejthet a magyar kormány EU-val való konfliktusa?

Szerző(k): K. Kiss Gergely
05.
23.
13:31
Még évekig gyengülhet a forint?

Még évekig gyengülhet a forint?

A rövidtávú helyzet elég egyértelmű: az amerikai (és máshol is elkezdődő) kamatemelési ciklus miatt minden alacsonyabb kamatú ország kevésbé vonzó, és mint oly sokszor a tőkepiacok történetében az amerikai kamatemelés a gyengébb feltörekvőknek eléggé betehet. Magyarország helyzete sokkal jobb ennél, így közvetlen veszély nem fenyegeti, de a deviza nyilván gyengül a külső hatásokra - állapította meg blogján Zsiday Viktor befektetési szakember.

Szerző(k): Domokos László