Bőven 100 felett van már a moszkvai terror áldozatainak száma
A beszláni vérengzés óta nem történt ilyen súlyos attak Oroszországban.
Bőven 100 felett van már a moszkvai terror áldozatainak száma
A beszláni vérengzés óta nem történt ilyen súlyos attak Oroszországban.
Kicsi és halálos: nem kell lesajnálni Ukrajnát, bőven van náluk a győzelem eszközéből
A háború harmadik naptári évébe lépve, momentán egyik fél sem áll közel a légi fölény eléréséhez. Ez pedig többek között arra késztette Ukrajnát és Oroszországot is, hogy továbbfejlessze dróntechnológiáját. Így az ukrajnai háborúban máig valódi drónevolúciót láthatunk, a Moszkva és a Kijev által is nemzetközi segítséggel bevetett mesterséges intelligencia pedig még távolról sem érte el a zenitjét.
Rakétavédelmi pajzs létrehozását szorgalmazza a német vezérkari főnök
Carsten Breuer szerint Vlagyimir Putyin nem titkolja szándékait a Nyugatra vonatkozóan, de szerinte egy nyugati ország elleni támadás jelenleg a legrosszabb forgatókönyv.
A Gazprom megkezdte a Keleti gázellátó rendszer kiépítését
A projekt előirányozza a kelet-oroszországi gázszállítási kapacitások átfogó fejlesztését és ezek további összekapcsolását az ország nyugati részén lévő gázinfrastruktúrával.
Csak egy módon bukhatna meg Putyin
Az orosz elnök hatalmát csak egy ukrajnai vereség rengetheti meg.