Hadüzeneteket kapott a Tesla
Az német gyártók köztük az Audi és a Mercedes egymás után jelentik be az új elektromos modelleket, amelyek például a Tesla konkurensei lehetnek.
Hadüzeneteket kapott a Tesla
Az német gyártók köztük az Audi és a Mercedes egymás után jelentik be az új elektromos modelleket, amelyek például a Tesla konkurensei lehetnek.
Figyelmeztetés jött a gáz és villanyórák miatt - mindenkit érint
Az egyes közüzemi mérőórák cseréjének a fogyasztók rendszerint nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Pedig ha nem járnak el körültekintően, nem tüntetik fel az ellenőrzéssel kapcsolatos észrevételeiket, és szabálytalan vételezést állapít meg a szolgáltató, több százezer forintos büntetést kaphatnak. A szolgáltató akár bírósághoz is fordulhat, ha nem engedik lecserélni a mérőt. Íme, a Budapesti Békéltető Testület jó tanácsai a fogyasztóknak.
Felforgatja a kormány a hazai autóállományt
Kiderült, hogy pontosan milyen elektromos autók vásárlására készült az állam 9 milliárd forintért. A tavaly novemberi adatok szerint itthon kevesebb mint 5000 villanykocsi volt, az állam ennek 20 százalékára kötött szerződést.
A hőség kihatott a villányi borokra is
Villányban a meleg időjárás miatt a szokásosnál öt-hat nappal korábban kezdték meg a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösborfajtáját adó kékoportó szüretelését - közölte a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára, Nagy Gergely pénteken az MTI-vel.
Pár nap és véget ér a halogénizzók kora
Szeptember 1-től már nem lehet halogénizzókat forgalmazni az Európai Unióban.