Válság: egyre kevesebb cég működik Magyarországon
Az áprilisi mélypont után újra feljövőben vannak a magyarországi cégalapítások: májusban 1805 cégalapítást tettek közzé - adta hírül az Opten Kft.
Válság: egyre kevesebb cég működik Magyarországon
Az áprilisi mélypont után újra feljövőben vannak a magyarországi cégalapítások: májusban 1805 cégalapítást tettek közzé - adta hírül az Opten Kft.
Óriási visszaeséssel számol a Bundesbank Németországban
A gazdasági teljesítmény drasztikus, tíz százalék körüli visszaesésével számol a második negyedévben a német jegybank, a Bundesbank havi rendszeres gazdasági jelentésének hétfőn publikált júniusi számában - írja az MTI.
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret
A koronavírus-járvány nyomán a szokásosnál kétszer többen jelentkeznek a magyar honvédség toborzóirodáiban - mondta Durgó Tamás őrnagy, toborzóiroda vezető az AFP hírügynökségnek.
Megint félhet a világ a koronavírustól
Az optimizmus és a lazítások ellenére a világ több pontján egyre aggasztóbb adatokat közölnek a koronavírus fertőzöttekről. A betegséget a patkányok is elkapják, de ez a variáció legalább nem fertőző az emberekre.
Abba rokkanunk bele, hogy nem drágul semmi
A koronavírus-járvány miatti válság kezelésére a világ kormányai és jegybankjai soha nem látott pénznyomtatásba kezdtek, hogy likviditást juttassanak a piacokra. Bár a logika éppen azt diktálná, hogy az emberek pénze emiatt folyamatosan leértékelődjön, már a vezető gazdaságokban sorra jelentik az infláció lassulását. Ha nem jön az elmozdulás, akkor hiába ér még többet is a pénzünk a boltban, hamarosan nagyobb baj jöhet.