Idén mindenkori rekordjára ugrik majd a globális adósság nagysága, azonban ennek ellenére kevéssé valószínű egy világméretű hitelválság kirobbanása az Standard & Poor's friss tanulmánya szerint. Ehhez az kell, hogy legyen vakcina és legyen gazdasági fellendülés, valamint a fogyasztóknak is legyen kedvük vásárolni. Ennek ellenére hatalmas leminősítési hullámot indított a cég.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz orosz koronavírus-vakcina, amelyet már azelőtt elkezdtek használni, hogy befejeződtek volna vele a tömeges tesztelések, mégsem fogja letarolni a piacot, mivel több gond is felmerült vele kapcsolatban.
Szerző(k): Barabás JúliaEljött a pillanat, hogy erőből kell betartatnunk a szabályokat - közölte Orbán Viktor kormányfő az állami rádióban péntek reggel a koronavírus elleni védekezés miatti kötelező maszkviselési szabályok szigorításáról.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Tanács elnöke, Charles Michel rendkívüli csúcstalálkozóra hívta az uniós tagállamok vezetőit, hogy közösen lépjenek fel a járványkezelésében. Tárgyalják a tesztelés összehangolását, valamint az EU-s vakcinaprogram jövőbeni lebonyolítását.
Szerző(k): Szabó DánielEgy osztrák egyetem tanulmánya szerint a fertőzöttek többségénél még négy hónap elteltével is kimutathatóak voltak a koronavírus okozta Covid-19-re adott immunválasz következtében termelődött antitestek. Ez jó hír is lehet a védőoltás szempontjából.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHa elkészül végre a vakcina, akkor is sok nehézségre kell számítani, ameddig mindenkit be lehet oltani. Európában közben egyre több terület esik el, fokozódnak a korlátozások.
Szerző(k): Rácz GergőAz oxfordi egyetem jól ismert oltásfejlesztése a koronavírus ellen váratlanul pozitív eredményekkel kecsegtet. Több jó hír is van, az egyik szerint elképzelhető, hogy a brit egészségügyi személyzet már januárban megkaphatja a védettséget kínáló vakcinát.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Államok vezető járványügyi szakembere, Dr. Anthony Fauci szerint akár november végére, vagy december elejére elérhetővé válhat Amerikában a Covid-19 elleni vakcina, amennyiben az "biztonságosnak és hatékonynak" bizonyul - írja a BBC-re hivatkozva az Euronews.
Szerző(k): Szabó Dániel