A mesterséges intelligencia akár 37 százalékkal növelheti az európai termelőképességet.
Szerző(k): Horváth BalázsSebestyén Géza matematikus-közgazdász, a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai műhelyének vezetője igyekezett választ adni a Krachban arra, hogy mi is állt a japán gazdasági csoda mögött, amely a világháborús vesztesből kapitalista győztest varázsolt.
Szerző(k): Horváth TiborRekordszintet közelít a jelentősebb cégek csődje Németországban – különösen a kiskereskedelemben, az egészségügyben és a gépiparban szembetűnő a német gazdaság megtorpanása. A szakértők borús előrejelzése főként a boltok világában megdöbbentő, ahol már a hagyományosan erős karácsonyi fogyasztás sem mentheti meg a vállalkozások nagy részét.
Szerző(k): Thurzó KatalinA mesterséges intelligenciáról és a ChatGPT-ről értekeztek szakemberek a jegybank által szervezett kétnapos Budapest Eurasia Forum egyik panelbeszélgetésén. Szerintük az AI egy tízéves gyereknek éppúgy hasznos tud lenni, mint akár egy cégvezetőnek; de sokan ugyanúgy tartanak tőle, mint korábban az ATM-ektől.
Szerző(k): Károly Gábor, Fellegi TamásA nagyvállalatok várakozásai nem változtak sokat az elmúlt negyedévhez képest, azonban makrogazdasági kilátásaik számottevően romlottak. A cégek közel fele számol visszaeséssel, sokan félnek az inflációtól, a közterhek emelkedésétől és egy esetleges forintgyengüléstől is. Saját cégük kilátásait kicsit pozitívabban látják.
Szerző(k): Horváth BalázsA BYD kínai járműgyártó az idén októberben 301 833 új energiával hajtott személyautót értékesített világszerte, ez 38,4 százalékos növekedés 2022 októberéhez viszonyítva, egyben eladási rekord már a hatodik egymást követő hónapban – közölte a BYD magyarországi PR-cége.
Szerző(k): EconomxAz 500 legnagyobb európai vállalat összbevétele meghaladja a 13 ezer milliárd eurót, ami Németország GDP-je 3,5-szeresének felel meg. A listán szereplő vállalatok többsége jól bejáratott, átlagosan 108 éves.
Szerző(k): Economx