A háború utáni erős visszaesést követően a tavalyi év átlagában kiugrott az Európai Unió exportja Ukrajnába. Közben a legfontosabb kivitelre szánt ukrán áruk helyett más termékeket szereztek be az uniós államok a háború sújtotta területről.
Szerző(k): Horváth BalázsAntony Blinken amerikai külügyminiszter az indiai G20-csúcstalálkozó alkalmával rövid időre találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Ez volt az első ilyen alkalom az ukrajnai orosz invázió kezdete óta.
Szerző(k): Horváth TiborMagyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben - mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök. Arról is beszélt, hogy Oroszország egy másik civilizáció, ahol az európai politikai normák nem működnek. Nem számít, hogy ez nekünk tetszik-e vagy sem. Szerinte ha barátaink és szövetségeseink fel akarják adni a háborús álláspontot, látniuk kell egy alternatívát.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsEurópa az elmúlt évben csak helyettesítette a kieső orosz fosszilis energiahordozókat, azt is csak részben. Így nem akadt meg a háború hatására a megújulók térnyerése, sőt, sok új beruházás indult – többek között erről beszélt a Napi.hu-nak adott interjújában Sean Kidney, a Climate Bonds Initiative (CBI) vezérigazgatója az idei Lámfalussy konferencia alkalmából. A CBI egy nemzetközi civil szervezet, melynek célja a globális tőke mozgósítása az éghajlatváltozás elleni fellépés érdekében. Kidney professzor 2009-ben társalapítója volt a CBI-nak, és azóta is vezérigazgatóként tevékenykedik. Az általa vezetett CBI a fenntartható kötvények világméretű hitelesítőjévé vált, és jelentős szerepet játszott abban, hogy a globális zöld kötvénypiac évi 10 milliárd dollárról évi 1000 milliárd dollárra növekedett.
Szerző(k): Fellegi TamásEgy új menekültsegélyezési jogszabály szerint meghatározott időkereten túl hozzá kell járulniuk a megélhetési költségekhez a Lengyelországban élő ukrajnai menekülteknek.
Szerző(k): Varga CsengeOlaf Scholz német kancellár beígért nagy korszakváltása késik, a Bundeswehr modernizációja a vártnál lassabban halad. A német lakosság támogatja az Ukrajna melletti kiállást, de kezdi türelmét veszteni.
Szerző(k): Varga CsengeUkrajna nem csillogó-villogó parádékkal vagy beszédekkel demonstrálja katonai hatalmát. Az állami propaganda azonban befolyását tekintve legalább olyan hatásos, mint az oroszoké.
Szerző(k): Csókási AnnamáriaSzergej Lavrov orosz külügyminiszter a következő Ukrajnaként beszélt Moldováról. A posztszovjet állam elnöke, Maia Sandu pedig több alkalommal is leadta már a Nyugat felé a vészjelzést: Moszkva nem akar megállni Ukrajnánál, már most Moldova felé kacsingat az orosz vezetőség.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn