A Nagy-Morotva tó partján építhet 200 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásból új panziót az állami autópálya és vasútvonal építkezésekre követ szállító Colas Északkő Kft. ügyvezetője, aki állami kitüntetést is kapott.
Szerző(k): Vég MártonA velencei városvezetés hétfőn elhalasztotta a korábban bejelentett idegenforgalmi belépődíj bevezetését. A városvezetők arra hivatkoztak, hogy alaposabban meg kell vizsgálni a belépődíj beszedésének technikai feltételeit - írja az Index.
Szerző(k): Szász PéterIdén 10-20 százalékkal drágultak a Balatonon a strandbelépők árai, ez jellemzően 100-200 forintos emelkedést jelent. Az öt évvel ezelőttihez képest pedig 30-50 százalékkal kell többet fizetni 2019-ben - adta hírül az Azénpénzem.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóÖtös fokozatba kapcsolt a turisztikai ipar az Egyesült Államokban. A most startoló főszezont a kaliforniai Star Wars témapark megnyitása vezette be, és ezt követi a mega attrakciónak kikiáltott Jurassic Park megnyitása. Mindkettő dollármilliárdos befektetés.
Szerző(k): Szakonyi PéterSajtóértesülések több, mint 100 magyar utast érint az a tunéziai eset, amelynek során pénteken egy gép műszaki meghibásodása miatt nem tudtak hazajönni. Sokan még mindig Tunéziában rekedtek. A FEOSZ közölte, felvállalja a magyar érintettek ügyét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRobbanásveszély miatt nyolcvan embert evakuáltak a horvátországi Rab városában, az adriai-tengeri Rab szigetén, miután egy gázszivárgás nyomán propán-bután gázbuborék keletkezett a régi városrész alatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz ország autópályáinak nagy részében benne van a Délút Kft. munkája, de a cégcsoport a Magyar Turisztikai Ügynökségtől még egy kastélyszálló bővítésére is kapott vissza nem térítendő állami támogatást.
Szerző(k): Vég MártonÚjabb csúcsra ért tavaly a világ turisztikai iparág. Az immár heteik éve töretlen fejlődés eredménye 1,7 trillió dollár. Ennyit költöttek a turisták tavaly külföldön nyaralásra, utazásra.
Szerző(k): Szakonyi Péter