Forgalmi káosz várható a délután Pesten
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten egy szombat délutáni demonstráció miatt, több tömegközlekedési eszköz pedig módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Forgalmi káosz várható a délután Pesten
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten egy szombat délutáni demonstráció miatt, több tömegközlekedési eszköz pedig módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Sztrájk a Gyulai Húskombinátban
A Gyulai Húskombinát dolgozói a munkahelyek megőrzéséért, a cég helyzetének stabilitásáért, a kollektív szerződés megkötéséért demonstrálnak kedden Nádudvaron - közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) hétfőn.
A jegybank \"devizatevékenysége\" ellen tüntetnek civilek
Egy devizahiteleseket képviselő szervezet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen tart tüntetést pénteken Budapesten, mert állásponta szerint a jegybank \"ellenérdekeltté vált\" a forint árfolyamingadozásának meggátolásában.
Százezren tüntettek a megszorítások ellen Madridban
Csaknem százezren vonultak az utcára csütörtök este a spanyol fővárosban, tiltakozva a jobboldali kormány újabb szigorú megszorító intézkedései ellen. Nemcsak a fővárosban, az egész országban tiltakozó megmozdulások voltak; összesen több mint 80 településről jelentettek tüntetést. Az akciót a két legnagyobb spanyol szakszervezet szervezte.
Jön az áfaemelés, összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Madridban
A vidéki megmozdulások után Madridban is tömegek tüntettek a kormány ma bejelentett megszorító intézkedései ellen Spanyolországban. A többezres tüntetés a rendőrök és a demonstrálók közti összecsapásokhoz vezetett.