Sokan úgy gondolják, hogy világszerte a kék zónákban lakók kiemelkedően hosszú, akár 100 évet is meghaladó életkort érnek el, pedi ...
A fűszerezés nélküli ízfokozásra hivatott evőeszköz nem titkolt célja, hogy ily módon redukálják a só fogyasztását. A sót helyette ...
A magyarok még épphogy kékek, de a britek már bevörösödtek. A túlságosan feldolgozott élelmiszerek, vagyis az ultrafeldolgozott ét ...
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2016-ban a felnőttek 39 százaléka volt túlsúlyos, 12 százaléka pedig egyenesen elhízott, ami rizikófaktor rengeteg betegség, köztük a rák kialakulásában. Ezt vizsgálták magyar kutatók, felhizlalt egereken.
Szerző(k): G. É.Minden második magyar elégedett az egészségügyi állapotával, ugyanakkor az állami egészségügyet használók 17 százaléka váltott egészségesebb életmódra, míg a pénzügyileg tudatosabbak jobban odafigyelnek.
Szerző(k): Koncsek RitaA holland egészségügyi ügynökségnek muszáj lemondania az elhízási arány csökkentésére irányuló célkitűzéséről egy olyan országban, ahol a felnőttek fele túlsúlyos.
Szerző(k): Horváth TiborNémetországban évente körülbelül 11 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, főként amiatt, hogy a megromlott alapanyagokon kívül sokan az ehető élelmiszereket is a kukába dobják. A veszteségeket elsősorban a lakosság termeli, bár az élelmiszerellátási láncban is rengeteg felesleg keletkezik.
Szerző(k): Thurzó Katalin