Nagyot nőtt a román borexport
Románia mennyiségben sok bort exportált az elmúlt évben, de nem tudta jelentősen növelni bevételeit. A szomszédos ország tíz év alatt több mint kétszeresére emelte kivitelét.
Nagyot nőtt a román borexport
Románia mennyiségben sok bort exportált az elmúlt évben, de nem tudta jelentősen növelni bevételeit. A szomszédos ország tíz év alatt több mint kétszeresére emelte kivitelét.
Áll a bál a gigantikus román nyugdíjemelés miatt
Alkotmányossági óvást emelt a román kormány a parlament által módosított költségvetés-kiigazítás ellen, a törvényhozás ugyanis a kabinet által most szeptembertől bevezetett 14 százalékos helyett 40 százalékos nyugdíjemelést írt elő a jogszabályban, amire a miniszterelnök szerint nincs fedezet - írja az MTI.
Annyira gyorsul a fertőzés Romániában, hogy az iskolák bezárására készülnek
Három megye kivételével most már Románia szinte egész területén gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, a legnagyobb fertőzési rátával rendelkező román fővárosban pedig a hatóságok az iskolák bezárására készülnek - írja az MTI.
Fordulatot hozott a járvány a bevándorlásban
Idén fordult elő 10 év óta első ízben, hogy csökkent Németország lakossága. A járvány miatt kevesebb a bevándorló.
Iskolai papírjai miatt vitték el a rendőrök a román pénzmosás ellenes hivatal volt vezetőjét
Érettségi bizonyítványa meghamisításának gyanúja, majd több magas rangú állami funkció elfoglalása miatt őrizetbe vették Romániában Laurentiu Branagát, a román pénzmosás ellenes hivatal volt vezetőjét, aki csütörtökön mondott le tisztségéről.