A Samsungot is megfertőzte az Apple-kór
Az Apple múlt heti figyelmeztetését követően a Samsung is profit-warningot adott ki, majd később az LG is csatlakozott a sorhoz.
A Samsungot is megfertőzte az Apple-kór
Az Apple múlt heti figyelmeztetését követően a Samsung is profit-warningot adott ki, majd később az LG is csatlakozott a sorhoz.
Fegyvertelenek vagyunk, ha beüt a krach
Ha valóban itt a gazdasági lassulás, akkor a kormányok veszélyesen felkészületlenek erre. Kevesebb eszköz áll rendelkezésre, mint a 2008-as válság során - figyelmeztet az IMF.
A befektetők pánik üzemmódba kapcsoltak - mit lehet tenni?
Úgy tűnik elérkezett az a pont a tőzsdéken, amikor már szinte vér folyik az utcákon és érdemes lehet vásárolni. Egy felmérés mindenesetre azt mutatja, hogy a befektetők teljes pánik üzemmódba kapcsoltak.
Olyan menekülés indult, mint utoljára 2008-ban
Folyamatosan áramlik a befektetői pénz az amerikai pénzpiaci alapokba. Már kilencedik hete igyekszenek a befektetők itt biztonságba helyezni pénzüket, ez olyan hosszú széria, amire utoljára 2008 októberében, a Lehman összeomlását követő időszakban volt példa.
Vörösben fejezte be a napot Budapest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,46 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 39 672,60 ponton zárt csütörtökön - írja az MTI.