Alig mozdultak a nyitásban az amerikai indexek
Alig mozdultak nyitáskor az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden a hétfői záróértékeikhez képest - írja az MTI.
Alig mozdultak a nyitásban az amerikai indexek
Alig mozdultak nyitáskor az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden a hétfői záróértékeikhez képest - írja az MTI.
Ekkora osztalékra számíthatnak a 4iG-részvényesek
Július 19 lesz a 4iG Nyrt. osztalékfizetésének fordulónapja, a kifizetést július 26-án kezdi meg a társaság – közölte a 4iG az Igazgatóság határozatára hivatkozva. A döntés értelmében a társaság részvényenként 22,49 forintos osztalékot fizet, ami a múlt pénteki záróárra vetítve 3,5 százalékos hozamnak felel meg.
Lassan lehet aggódni egy komolyabb zuhanás miatt
A befektetők nagyon utálják a készpénzt és a kötvényeket, s ezért már veszélyesen keveset tartanak belőlük. Annyira, hogy az már egy komolyabb tőzsdei áresésnek is megágyazhat egy friss alapkezelői felmérés szerint. Az első számú ellenség az infláció lett.
Nem működött a vakcina, összeomlott az árfolyam
A német CureVac vakcinája hatásfoka nem érte el az 50 százalékot sem a klinikai kísérletek előzetes eredményei alapján. Egy pillanat alatt összeomlott a cég részvényeinek árfolyama.
Olvadnak a pluszok Európában is
A reggeli pluszos kezdés után Európában is lefelé indultak a főbb tőzsdeindexek, ám 10 óra körül egyedül a DAX járt a veszteséges zónában.