Tártrai pert vesztett
A Fővárosi Törvényszék ítélte szerint jogszerűen mondtak fel Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezérigazgatójának, akinek 2009-ben szüntették meg a munkaviszonyát rendkívüli felmondással.
Tártrai pert vesztett
A Fővárosi Törvényszék ítélte szerint jogszerűen mondtak fel Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezérigazgatójának, akinek 2009-ben szüntették meg a munkaviszonyát rendkívüli felmondással.
Igazságot szolgáltattattak a Simicskáéknak - vége a kizárásnak
A bíróság másodfokon is a Közgépnek adott igazat a Közbeszerzési Hatósággal szemben, így kiderült, nem volt jogos Simicska Lajos zászlóshajó-cégének kizárása a közbeszerzésekből 3 évre. Az ítélet értelmében mostantól újra indulhat pályázatokon a cég, bár ettől még az nem biztos, hogy sikerrel is szerepel majd.
Így működött a profi autómaffia
Nagy értékű gépjárművek megszerzésére szakosodott bűnszervezet pere kezdődött meg kedden első fokon a Tiszafüredi Járásbíróságon.
Furcsa per elé néz a Facebook és a Google
A technológiai cégeket egy, a párizsi terrortámadásban megölt lány apa perelte be, mondván teret adtak a terrorista propagandának.
Támadás indult a patinás magyar cég ellen - megszólalt a tulajdonos
Támadás indult a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. ellen, rossz hírét keltették, mert az uniós támogatások, épületfelújítási projektek és a pirogránit üzletágban rejlő üzleti lehetőségek miatt meg akarja szerezni egy lobbicsoport - mondta Bachar Najari, a pocelánmanufaktúra többségi tulajdonosa.