Újra nyert egy rokkantnyugdíjas a magyar állam ellen
Megerősítette elmarasztaló ítéletét és további elégtétel megfizetésére kötelezte Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden Nagy Béláné rokkantnyugdíjas ügyében.
Újra nyert egy rokkantnyugdíjas a magyar állam ellen
Megerősítette elmarasztaló ítéletét és további elégtétel megfizetésére kötelezte Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden Nagy Béláné rokkantnyugdíjas ügyében.
Újra felizzik a Quaestor-botrány - fontos döntés jöhet ma
A Quaestor károsultjai az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, ha az alkotmánybírósági eljárásban nem tudnak érvényt szerezni igazuknak. Álláspontjuk szerint a kárrendezésről szóló törvénnyel csak az állam jár jól, a kisbefektetőknek legfeljebb morzsák jutnak.
Apple vs. Samsung: megváltoztatta korábbi döntését az amerikai legfelsőbb bíróság
Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság megváltoztatta a korábbi bírósági döntést az Apple és a Samsung vitájában.
Üdülési joga van? Fontos ítélet született
Egy magánszemély egy cégnek értékesítette az osztott üdülési jogát (time-sharing), de az üdülő apartmanjának következő évi bérleti díját is az eladótól követelte az üdülési jogot árusító részvénytársaság. Miután az eladó nem fizetett, perré alakult a követelés és három bírói fórum is kimondta: nem az eladónak, hanem a vevőnek kell megfizetnie a bérleti díjat.
Orbán pert nyert Gyurcsány volt cége ellen
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a korábbi elsőfokú ítéletet, így Orbán Viktor jogerősen pert nyert az Altus Zrt.-vel szemben - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.